A közös fizetési eszköz gondolata hosszú évekre nyúlik vissza a Közösség történetében. A Bretton Woods-i pénzrendszer 1971-es összeomlása után a hat tagállam egymáshoz rögzítette valutáinak árfolyamát, 1979-ben pedig megegyeztek az ERM valutaátváltási rendszer létrehozásáról. A közös elszámolási egységként létrehozott ECU (amelyet az akkor már kibővült Közösség valutáinak súlyozott átlagaként határoztak meg) nagyon sikeres lett, de soha nem jelent meg a készpénzként.
A közös pénz gondolata az Európai Közösséget "gatyába rázó" Jacques Delors bizottsági elnök regnálása alatt került minden addiginál komolyabban a tárgyalóasztalra. Az 1986-ban elfogadott Egységes Európai Okmány már a belső piac továbbfejlesztése mellet foglalt állást, az 1992-es maastricthi szerződésbe pedig már a közös pénz bevezetéséről szóló első rendelkezések is bekerültek. A szakemberek kidolgozták az egyelőre még név nélküli közös valuta stabilitását célzó konvergencia-feltételeket, amelyek teljesítése révén egy tagállam majdan bevezethette az új pénznemet.
A "gyermeknek" az Európai Tanács 1995-ös madridi értekezletén lett neve, a többek által támogatott forintot végül legyőzte a sokak által fantáziátlannak tűnő euró név. Pontosabban írül eoró (Európa gael nyelvű változata, az Eoraip után), lettül eiro vagy eira (merthogy a lett nyelv nem tűri meg az e és az u hangzókat), litvánul euras. Máltán a nyelvtanács döntése értelmében ewro-ként kell írni, Szlovéniában pedig evro lett a közös pénz neve. A tagságra immáron négy évtizede várakozó Törökországban avro az euró. A név mellé szimbólum is került, a jel alapja a görög epszilon, amely utal az európai civilizáció gyökereire, és természetesen az öreg kontinens nevének kezdőbetűjére. A jelben látható két párhuzamos vonal az egyenlőség jele, és azt a reményt fejezi ki, hogy az euró értékálló pénznem lesz.
1998-ra véglegessé vált azon tagállamok listája, amelyek számlapénzként egy évvel később bevezethették az eurót. A történeti hűség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy mindössze egyetlen egy tagállam, Luxemburg felelt meg maradéktalanul a konvergencia-feltételeknek. 1999-ben megszűnt az ECU, és Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália és Spanyolország számlapénzként bevezette az eurót. 2000-ben Görögország csatlakozott az euró-klubhoz, Dánia népszavazáson elutasította az eurót, és távol maradt Nagy-Britannia és Svédország is.
A bűvös nap, amikor az uniós állampolgárok kezükbe foghatták az uniós közösségi szellem építésének céljából is bevezetett eurócenteket és bankókat, 2002. január 1-jén jött el. Rövid ideig egymás mellett volt forgalomban az euró és a nemzeti valuta, ám február 28-ra befejeződött a régi pénzek kivonása. Így búcsút kellett inteni a belga franknak, a finn márkának, a francia franknak, a görög drachmának, a holland forintnak, az ír fontnak, a luxemburgi franknak, a német márkának, az olasz lírának, az osztrák schilingnek, a portugál escudónak és a spanyol pesetának.
A tagállamok jellegzetességeire ezentúl csak az adott országban előállított euró- és eurócentérmék fejoldali vésete utal, amelyet minden tagállam saját maga alakíthat ki. A fejoldalt éppen ezért "nemzeti oldalként" is szokták emlegetni. A fejoldaltól függetlenül mindegyik érme érvényes az egész eurózónában. Pénzérméből találkozhatunk az 1, 2, 5, 10, 20 és 50 centes érmével, valamint az 1 és a 2 eurósokkal. Az uniós papírpénzek egyformák, legkisebb az 5 eurós, legnagyobb pedig az 500 eurós bankjegy.
Az euró "inváziója" a Karib-tengertől a Vatikánon és Koszovón át az Indiai-óceánig elért, s hogy miért? Az anyaországuk közigazgatási rendszerébe szervesen tartozó Európán kívüli területek is az eurózónához tartoznak: így euróval fizethetünk Francia Guyanában, Martinique-on, és Réunion szigetén is, de ugyanígy az Azori- és a Kanári-szigeteken, valamint Madeirán is. Francia Polinéziában, a Holland-Antillákon, Arubában viszont nem az euró a törvényes fizetési eszköz.
Monetáris megállapodás révén Monaco, San Marino és a Vatikán is áttért az euróra, és korlátozott mértékben jogosultak a pénzverésre is. A Szentszék az egyetlen euró-állam, amely 2002 óta változtatott a fejoldali véseten: A vatikáni eurón a mindenkori egyházfő arcmása látható, így az első sorozaton még II. János Pál pápa, a második sorozaton az ideiglenes "államfő" tisztségét betöltő Chamberlain bíboros címere és az Apostoli Kamara emblémája, a harmadik sorozaton pedig XVI. Benedek portréja látható. Monetáris megállapodás nélkül használatos az euró Andorrában (érdekesség, hogy a törpeállamnak soha nem volt hivatalos pénzneme, 2002-ig a peseta és a frank volt a fizetési eszköz), Koszovóban és Montenegróban, de ezeken a területeken nem lehet semmilyen érmét vagy bankjegyet gyártani.
Az Eurobarométer legutóbbi felmérése szerint az euró nem lett túl népszerű a tagállamok lakosságának körében. A megkérdezettek 81 százaléka az eurót okolja a 2002 óta végbement áremelésekért és a drágulásért. Még mindig sok olasz számol lírában, a németek közül pedig többen a teuer (drága) és az euro szavakból összekovácsolva csak teuro-ként emlegetik az EU közös pénzét. Mindezek ellenére a klubnak hétfőtől újabb tagja lesz: a 2004-ben csatlakozott országok közül elsőként, 2007. január 1-jén Szlovénia is áttér az euróra. Ezzel pedig egy újabb nemzeti valuta, a szlovén tolár vonul be a történelemkönyvekbe.
MTI - fidesz.hu