-Milyen következményekkel járnak a megszorítások az ön kerületében?

-A központi költségvetés számait látjuk, a kerületi költségvetés majd február-márciusban körvonalazódik, illetve márciusban fogadjuk el. Elég sanyarú év van előttünk. Sose jártunk térdig a pénzben, a polgári kormány idején sem. Így visszatekintve, a legjobb időszaka az önkormányzatoknak, a településeknek az Antall-kormány első pár éve volt. Akkor valóban gáláns módon finanszírozták az önkormányzatokat, azóta évről évre nehezebb. Az idén az egyik nehézség, hogy a pedagógusok munkaidejét szeptemberben tíz százalékkal növelték, és most szeptemberben újabb tíz százalékkal növelik anélkül, hogy egy fillért adtak volna a munkaidő-növekedéshez. A kerületben 506 pedagógus érintett, s közülük nyolcvanat-nyolcvankettőt kellene elbocsátani, ha nem tudunk más megoldást kitalálni.

-Tudnak?

-Megpróbálunk, természetesen.

-Látszik is már valami, vagy csak a szándék van meg?
-Egyelőre a szándék. A másik a költségvetés okozta gond. Hiller István reformról beszél meg minőségről. Ez csak ködösítés annak érdekében, hogy elfedje a pénzkivonást. A költségvetés másfél oldalon keresztül ismerteti azt a képletet, amely alapján ki kell számolni, hogy szeptembertől egy gyerekre mennyi költségvetési támogatás jut. Ha elvégezzük az elemi osztást-szorzást-kivonást, akkor azt látjuk, hogy ez a pénz ugyanúgy gyerekenkénti normatíva, szó sincs csoportfinanszírozásról, nincs reform, csak éppen a pénz jóval kevesebb, mint volt 2006-ban. Mondjuk az általános iskolai normatíva alsó tagozatban 205 ezer forint helyett 145 ezer. Hatvanezerrel kevesebb. Kicsit tompítja, hogy ez csak szeptembertől esedékes, tehát a mínusz a következő évben, 2007-ben az évre számolt teljes összegnek csak egyharmada. De 2008-tól már teljes egészében, tehát 2008-ra 35-36 milliárd forintot von ki a rendszerből a kormány, és ha előrenézünk négy évre, azt látjuk, hogy húsz százalékkal csökkentik a közoktatásra szánt forrásokat. Ez a pénzkivonás már egy olyan menő kerületben is, mint a miénk, jól érzékelhető minőségromlást fog okozni. A kistelepüléseken nem, mert ott megszűnik az óvoda és az iskola, s ez bizonyos értelemben megpecsételi a települések sorsát.

-Szárnyvonalak sem lesznek...

-Posta sem, utak sem... Majd meglátjuk. Egy falu jövője azon az éjszakán dől el, amikor egy fiatal pár azt mérlegeli, hol építkezzen, vagy hol vegyen lakást. Ott, ahol születtek, vagy menjenek be a közeli nagyvárosba? Megmértük, megkérdeztük, hogy mi alapján döntenek ilyenkor a fiatalok. Az első, hogy van-e munkahely. Rögtön a második, hogy van-e óvoda, iskola. És míg munkáért hajlandó 25-30 kilométert is autózni, buszozni egy fiatalember, a gyerekét ennek már nem akarja kitenni.

-Kormánypárti politikusok hittel tudják győzködni az embereket, hogy jó lesz nektek, ha nem lesz itt iskola, ez szükséges és jó változás. Cinikus színjátékokról van szó, vagy tudatlanságról?

-Bizonyos értelemben még mindig tisztességesebb és egyenesebb dolog lenne, ha Hiller István a szemünkbe nézne, és azt mondaná, nincs pénz, és ezt kell csinálni. Tudjuk, kárt okozunk, tudjuk, ez az ára, nincs pénz. Ne mondja azt, hogy reform. Ne sumákoljon. De nem ezt teszik, hanem továbbra is hazudoznak, vagy nem fejtik ki az igazságot. Nehéz rászokni az egyenes beszédre. Természetesen vannak érvek és szempontok az ő oldalukon is. Az egyik, hogy húsz év alatt hatszázezerrel kevesebb gyerek született. Ez igaz. Csak éppen az 1970-es évek vége, 1980-as évek eleje, a Ratkó-unokák iskolába lépése nem volt normális állapot. Ahhoz viszonyítani a mai helyzetet nem tisztességes.

-De az sem tekintem normális állapotnak, hogy fogy a gyermeklétszám, mert ezt sem lehet megcélozni.

-Nem lehet fátumként elfogadni, bár nem az oktatási miniszter dolga, hogy megállítsa a demográfiai csökkenést; az egész kormánynak, bármilyen döntést hoz, mérlegelnie kéne, hogy vajon erre a folyamatra hogyan hat. Nem szabad elfogadni, hogy fogynak a gyerekek, mindent meg kell tenni - adórendszerrel, otthonteremtési programmal, oktatással -, hogy vállaljanak gyereket a fiatal párok.

-Ön demokratikus alapjognak tartja azt, hogy hozzáférhető legyen a színvonalas oktatás egy társadalomban?

-Igen, bár ez alkotmánybírói megfogalmazás. Én nem azt tekintem elérendő célnak, hogy mindenki ugyanazt kapja. A jelenlegi kormány ezt mondja, pedig ha mindenkinek ugyanannyit adunk, akkor a falun és városban, értelmiségi vagy kevésbé tehetős családban élő gyerekek közötti különbség tovább nő. Olyan módon kell közpénzből támogatni a gyerekeket, hogy az esélykülönbségeket lehetőleg kiegyenlítsük. Valami kis igazság van abban, hogy a kistelepülési iskolák színvonala nem olyan jó, mint a nagyobb városoké. A szakos ellátottság, a felszereltség sokkal rosszabb, de a kormány nem ezt nézi, hanem azt mondja, hogy aki kicsi, az rossz. Ez pedig nem igaz. És azért mondja ezt, mert ha a minőségi mutatókat ellenőrizné, akkor joggal tenné föl mindegyik szülő a kérdést, hogy kezét csókolom, miért nem tetszenek támogatást adni? Azt gondolom, hogy a kicsinek nagyobb támogatást kell adni, hogy megmaradjon. A kis iskola többe kerül, de érték. Legalább az alsó tagozatot és az óvodát mindenképpen meg kell őrizni. Én az iskolát nem képzési szolgáltatóháznak tekintem, nem az a célja, hogy minden gyerek megtanulja a Mengyelejev-táblázatot, hanem azt, hogy eleven, tartással, öntudattal, világképpel rendelkező, egészséges embert neveljünk.

-Ön hogyan értékeli a múlt évet?

-Bizonyos értelemben kijózanító volt. A politika mélypontokat ért el, és nyers módon mutatta meg az arcát. Kicsit olyan volt, mint amikor bejön a vendég az étterembe, látszatra minden rendben van: terítő, asztal, szék, tányérok, evőeszközök, de az egyik pincér nyitva hagyja az ajtót, és belátunk a konyhába. És látjuk, hogy ott hátul piszok van, mocsok, véres kötényű hentesek belezik a bárányt, és mellette csinálják a gesztenyepürét. Elborzadunk attól, hogy hát, te szent ég, mi ezt ettük idáig... Nagyon durva, nagyon nyers, sokkoló és mellbevágó volt, hogy egy pillanatra föllebbent a függöny, és megmutatta az arcát, kivicsorította a foga fehérjét a politika. Hogy hazudtak, lebuktak, és utána visszavágtak, és megfélemlítettek sok tízezer embert. Ennél durvábban a politika a maga rossz reflexeit, ösztöneit nem mutathatta volna ki. De megmutatkozott a jó is. Sólyom László kiállása. Az, hogy a polgári oldalon lévő politikusoknak van önmérsékletük. Hogy például indokolható lett volna, hogy élére álljanak ezeknek az erőszakos törekvéseknek - és nem tették. Demokratának bizonyultak. Ellent tudtak állni az erőszak kísértésének. Ez nagyon fontos dolog volt. A politikában az erkölcs a mindennapokban ritkán mutatkozik meg, de az erkölcs a fék. Egy dologban világosan megmutatkozik, hogy képes vagy-e a fékre lépni, nem megtenni azt a lépést akkor sem, ha hasznod származna belőle, érdeked lenne, mert az mondod, hogy ezt nem teszem meg. Nem lövetek emberekre még gumilövedékkel sem. Nem verem át őket ilyen piszkosul. Nem fordulok erőszakhoz.

Az Echo TV a Magyar Hírlapban: Tabuk nélkül
fidesz.hu