fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kompromisszumot sürgetett Merkel az európai alkotmány ügyében
2007. január 8., 10:39
Kompromisszumot sürgetett az európai alkotmány ügyében Angela Merkel német kancellár.

Az Európai Unió elnöki tisztét betöltő Németország kormányának vezetője a ZDF közszolgálati televízióban sugárzott, vasárnap késő esti interjúban arra figyelmeztette a tagállamokat, hogy alkotmányos nszerződés nélkül az unió nem lehet működőképes.

Szavai szerint ezért valamennyi tagország részéről nagyfokú kompromisszumkészségre van szükség.

A kancellár asszony megerősítette: a féléves német elnöki tevékenység egyik legfontosabb célkitűzése az alkotmányozó folyamat felélénkítése. Súlyponti törekvésnek nevezte a Franciaország és Hollandia által népszavazáson elutasított szerződéstervezet lehető legteljesebb megőrzését, utalva arra, hogy a dokumentumot Németország mellett tizenhét további tagország ratifikálta. Magyarország ugyancsak a ratifikáló államok között van.

Merkel szerint semmiképp sem szabad mindent elölről kezdeni. Az elkövetkező hónapok tárgyalásai során éppen ezért mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy a szerződés mely pontjaival szemben nyilvánul meg a legtöbb fenntartás, s melyek azok a területek, amelyekkel kapcsolatban a legátfogóbb a konszenzus - hangoztatta televíziós nyilatkozatában a német kancellár.

Angela Merkel már korábban utalt arra: uniós elnöki tevékenységének végére Németország menetrendet kíván elfogadtatni az alkotmány jóváhagyására. Távlati, de elengedhetetlen célnak nevezte, hogy 2009-re, az európai parlamenti választások idejére megszülessék az unió alkotmánya.

A ZDF-nek adott interjúban a kancellár a német elnökség további súlypontjai között említette az energiapolitikát, illetve a környezetvédelmet. Az előbbivel kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy csökkentsék az Oroszországtól való függőséget a földgáz, valamint a kőolajellátás terén. Hangoztatta, hogy noha az orosz kormány a múltban megbízható szállítónak bizonyult, a jövőben erőteljesebben kell törekedni arra, hogy "megbízható árakat" is garantáljon.

A kancellár asszony végezetül az EU válságkezelő tevékenységének szükségességéről beszélt. Ezzel összefüggésben első helyen a Közel-Keletet említette, megerősítve: az Egyesült Államokat, Oroszországot, az EU-t és az ENSZ-t tömörítő, úgynevezett kvartett közvetítő szerepvállalását az uniós elnök Németország lényegesnek és sürgősnek tekinti.

MTI - fidesz.hu