fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rajzfilmen Az ember tragédiája
2007. január 9., 11:08
Az ember tragédiája rajzfilmváltozatát várhatóan 2008-ban mutatják be - mondta az MTI-nek Jankovics Marcell rendező, akinek Madách Imre műve alapján készülő alkotásából január végén több részletet is levetítenek Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában.

A Kossuth-díjas rajzfilmrendező elmondta: a film befejezéséhez még 65 millió forint hiányzik, ha ezt sikerül megkapnia, akkor tartható a bemutató tervezett időpontja. Jankovics Marcell tájékoztatása szerint a rajzfilm ötlete még 1983-ban fogalmazódott meg benne, a forgatókönyvet ekkor készítette el. A munkálatok hat évvel később kezdődtek, még állami finanszírozásból. "Akkor még nem tudtam, mennyire aktuális lesz a mű mondanivalója, ma is éljük az akkori gondokat" - fogalmazott a rendező, aki először azt a három színt dolgozta fel, amely a Falanszter, az Űr, illetve az Eszkimók földjének világáról szól.

Jankovics Marcell elmondta: a forgatás 1992-93-ban pénzhiány miatt állt le, majd 1998-2001 között az Ének a csodaszarvasról című sorozata miatt szüneteltette a film munkálatait. "Évente egy részt készítek el" - tette hozzá. Az alkotás költségvetése mai áron 350 millió forint, amelyet pályázati, magán- és szponzori pénzekből fedeztek, illetve fedeznek. A rajzfilm 160 perces végleges változata valószínűleg csak DVD-n kerül forgalomba. A rendező közlése szerint Az ember tragédiáját televíziós sorozat formájában háromszor mintegy 50 percben sugározzák majd.

Jankovics Marcell 1941-ben született Budapesten. Kapcsolata a magyar népművészettel és néprajzzal egész művészetére jellemző. Ezt példázza a Magyar népmesék és a Mondák a magyar történelemből című sorozat, a János vitéz vagy a Fehérlófia című filmje is. Az alkotó 1974-ben Balázs Béla-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat kapott, 1984-ben érdemes művész lett. Sisyphus című filmjét 1975-ben Oscar-díjra jelölték. Jankovics Marcell 1977-ben Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát a Küzdők című filmjével, a Fehérlófia pedig 1984-ben, Los Angelesben megkapta a minden idők legjobb rajzfilmjének járó díjat.

MTI - fidesz.hu