fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újrakezdik Tasnádi Péter büntetőperét
2007. január 11., 16:08
Újrakezdik pénteken Tasnádi Péter büntetőperét, mert az ügyet tárgyaló bíró a Fővárosi Ítélőtáblán (FB) folytatja munkáját és az akta egy másik bíróhoz került - erősítette meg az MTI információját a Fővárosi Bíróság.

Az FB tájékoztatása szerint az ügy tárgyalására kijelölt bíró az eredetileg is kitűzött tárgyalási napon kezd bele az ügy tárgyalásába. A hatályos jogszabályok szerint ilyen esetekben az ügyet az elejétől kezdve újra kell tárgyalni. Tasnádi Péter büntetőügyét októberben kezdte el tárgyalni az FB. Pénteken várhatóan a vád ismertetésével kezdődik újra a per.

Az összesen 13 vádlott ellen benyújtott négy vádiratban szerepel többek között emberölés előkészülete, Tasnádi Péter volt felesége és annak élettársa sérelmére, életveszélyt okozó testi sértés például felesége ügyvédje, illetve anyósa sérelmére, továbbá személyi szabadság megsértése és zsarolás. Az ügyészség szerint Tasnádi Péter személyes sérelmei megtorlására bűncselekmények megszervezésére, elkövetésére adott utasítást, esetenként már a börtönből illegálisan kijuttatott levelekben, illetve telefonbeszélgetésekben. Utasítására pár százezer forintért embereket késeltek meg, autókat gyújtottak fel.

Egy ízben pedig azért zsarolták meg egy szépségverseny szervezőjét, hogy Tasnádi Péter aktuális barátnője legyen a győztes. A próbálkozás azonban eredménytelen maradt. Tasnádi Péter a vádak szerint anyagi haszonszerzésre szolgáló bűnszervezetet hozott létre, egyes vádlott-társainak pedig rendszeres fizetést adott. Októberben a vádiratok ismertetése után Tasnádi Péter azt mondta: az eljárás jelenlegi szakaszában nem kíván vallomást tenni. Bűnösségét bizonyos vádpontokban elismerte, tagadta viszont a bűnszervezet létrehozását, irányítását.

Tasnádi Péter ellen többször is indult büntetőeljárás. 2004-ben szabadult többéves szabadságvesztés-büntetéséből, melyet a Legfelsőbb Bíróság szabott ki erőszakos és gazdasági bűncselekmények miatt. Abban az eljárásban súlyos élet elleni, illetve maffiacselekményekkel is vádolták a vállalkozót, ám a bíróság ezek alól első fokon és másodfokon is felmentette. Ugyancsak felmentették jogerősen 2005-ben a negyedmilliárdos adócsalás vádja alól a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Pétert.

MTI - fidesz.hu