fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Új rektorhelyettesek a Babes-Bolyai magyar tagozatán
2007. január 12., 14:34
Új rektorhelyettesek jelöléséről döntött a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának vezető tanácsa, megváltoztatva korábbi, ezzel ellentétes szándékát.

A határozatról Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatának egyik ideiglenes vezetője tájékoztatta pénteken az MTI-t. Kifejtette: a magyar tagozaton vezetői tisztséget betöltő oktatókat tömörítő tanács legutóbbi ülésén elsöprő többséggel voksoltak amellett, hogy egy héten belül találják meg Salat Levente és Nagy László lemondott rektorhelyettesek utódait. A jelenlévők közül 27-en tartották indokoltnak a jelölést, mindössze hárman-négyen voksoltak e javaslat ellen.

Salat és Nagy azután vált meg tisztségétől, hogy Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok menesztése után jelentősen elmérgesedett az egyetem román és magyar vezetősége közötti, hónapok óta feszültségektől terhelt viszony.

A magyar oktatók korábban még úgy határoztak, hogy egyelőre várnak rektorhelyettes-jelöltjeik megnevezésével. Legalábbis addig, amíg a BBTE rektora hivatalosan nem garantálja: az intézmény szenátusa napirendre tűzi a magyar tagozat működési szabályzatát, megállapít egy pontos időrendet a többnyelvű feliratozásról szóló korábbi döntések végrehajtására, és visszatér a két magyar adjunktus eltávolítása ügyében született szenátusi határozatra.

Magyari Tivadar elmondta: annak ellenére, hogy Nicolae Bocsan rektor nem tudott ígéretet tenni a fenti igényekkel kapcsolatban, a magyar oktatók többsége mégis szükségesnek tartotta az új rektorhelyettesek jelölését. Szerintük ugyanis többet árt, ha a BBTE-n a magyar tagozat képviselői nélkül hoznak meg fontos döntéseket. Hozzátette: éppen januárban és februárban jelentős változások várhatók az európai felsőoktatási tér egységesítésére vonatkozó Bolognai Nyilatkozat alkalmazása miatt, hiszen most állnak át a kétéves magiszteri képzésre, de a következő tanévre szóló felvételi megszervezése is a napokban kezdődik el.

A magyar tagozat követelései közül csak az alapszabályzat esetében történt némi előrelépés - mondta Magyari. A magyar tanulmányi vonal nagyobb önállóságát biztosító szabályzatot a vezető tanács a legutóbbi ülésén véglegesítette, hogy a rektor elé terjeszthesse. Nicolae Bocsan korábban jelezte, hogy nyitott ebben a kérdésben. Közölte, hogy hajlandó a szenátus napirendjére tűzni a témát, de hozzátette: a szavazás kedvező eredményét nem tudja szavatolni. A magyar oktatók elfogadták ezt a magyarázatot - fogalmazott Magyari -, mivel az egyetemi szenátus több mint száz tagból álló testület, nem is lehet tőle elvárni ilyen biztosítékot.

A többnyelvű feliratozásról Bocsan hajlandó egy későbbi időpontban tárgyalni, de pontos határidőt nem ígért. Magyari szerint a rektorral folytatott egyeztetések során szóba se került az adjunktusok ügye.

MTI - fidesz.hu