Már az is csoda, hogy erre ennyit kellett várnunk. Mert népünk gyorsan magáévá szokta tenni felvilágosult abszolutista vezetőinek direktíváit, a szocializmust is úgy élte túl, hogy magáénak érezte a köz vagyonát, és a téeszből, gyárból hazacipelt minden mozdíthatót a háztájiba, műhelysufniba.

Most meg a reformot cipeli haza a maga sajátos módján. Buherál rajta egy kicsit, hogy az ő partikuláris céljainak is megfeleljen, de nem olyan csodálatos dolog ez, mert buherára talál példát odafönt is, vegyük csak a fantomgyógyszerek esetét. Az első ránézésre is bizalmatlan és eléggé bonyolult rendszerben az orvosnak kötelessége a legolcsóbb gyógyszert felírnia - egy olyan számítógépes program szerint, amelynek elkészültét mára ígérték, az biztos, hogy szombaton még sehol sem volt -, csakhogy megeshet, olyan gyógyszer nincs is. Mert a lista, az állami lista nem mindig tudja, hogy mi a létező és mi nem; a félreértés úgy kezdődött, hogy egy gyár valamikor adott mondjuk egy árajánlatot, hogy mennyibe kerülne ez meg ez az orvosság, ha gyártanák. De nem gyártják, mert senkit sem érdekel, vagy a magas ég tudja, hogy miért nem, szóval nem létezik, viszont jó olcsó. Így azt kell felírni. Az ember bemegy a patikába, és megtudja, hogy fantomizálódott a gyógyszere, mehet vissza a doktorhoz újat íratni újabb háromszáz forintos vizitdíjért. Hát erre úgy érzi magát, mint a debreceni idős hölgy, amikor felfedezte, hogy eltűnt az almáriumból az összes pénze.

Fantomgyógyszerrel kereskedni, sőt a felírását kötelezővé tenni majdnem olyan jó sztori, mint eladni a Rottenbiller utcát.

És jöhetnek a házilagos változatok, szélhámiák, lásd a debreceni példát a gázártámogatással. Nem létező kórházi ágyak, műtéttel, kezeléssel, tandíjmentes egyetem, félárú, alternatív HÉV, esetleg segédkoncesszió a makói gázmezőre, amelynek most még nem sok köze van ugyan a reformhoz, meg talán nem is létezik, de akkor meg annál inkább, és az üzlet menni fog. Megérdemeljük egymást.

Kósa Tamás, Magyar Hírlap


fidesz.hu