fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pöttering az EP élén
2007. január 17., 08:37
Azok, akiknek a fikcióra épülő dogmáikat még az azokkal ellentétes tények is csak erősítik, sőt sárdobálásra késztetik, nyilván most sem adják fel eddigi szokásaikat, amikor a német, gyakorló katolikus, konzervatív, néppárti Hans-Georg Pötteringet választották meg két és fél évre az Európai Parlament (EP) elnökévé. Magyar Nemzet publicisztika.

Jó hír a jobboldalnak, rossz a baloldalnak: megválasztásával az Európai Unió mindhárom intézménye immár konzervatív irányítású.
A 61 éves, Bonnban, Genfben és New Yorkban jogot, valamint történelmet végzett politikust az unióban már 1979 óta az elvek embereként ismerik, akinek fontosak az értékek. Ő volt az, aki meg "merte" kísérelni, hogy az európai alkotmányba belefoglalják a kereszténységet. Sőt, arra is "vetemedett", hogy egyszer a pápát is meghívta az Európai Parlamentbe.

Hogy Pötteringnek mennyire fontosak az elvek, mutatja az is: Amerika és az emberi jogok között az utóbbit választotta azzal, hogy következetesen elítélte azt, ami a nemzetközi joggal ellentétesen működő fogolytáborban, Guantánamóban történik. És míg az amerikai kormány budapesti képviselője nem ítélte el a Gergényi-féle rendőri brutalitást az október 23-i forradalom megemlékezésének napján, Pöttering még a Hír TV mellett is kiállt. Az EP új elnöke szintén elveit követve támogatta az unió eddigi bővítését is, míg Ankarának inkább csupán különleges társulást szeretne. Miközben azon kell majd igyekeznie, hogy közben az általa igényelt horvát tagságot a török csatlakozástól leválassza. A konzekvensen antikommunista Pöttering - aki hosszú szolgálati ideje miatt is - a brüsszeli intézményt tenyeréhez hasonló alapossággal ismeri. Kemény feladatai közül is kiemelkedik majd még az alkotmány megmentése és az uniós energiapolitika megformálása.

Most pedig vissza a sárdobálásra.
Üdvözlet a Pöttering-korszakban című cikkét a Libre belgique című lap tegnap azzal kezdte, hogy egy uniós politikus figyelmeztetését idézte, aki azt mondta, senki ne próbálja Pötteringet sárral dobálni, mert nem sikerül. A belga lap nem tudta, hogy Magyarországon a lehetetlen is az azonnali megrendelés kérdése: a legvilágosabb leves zavarossá festése. Mint azt tette elődje, az egypárti Szabad Nép korából az átfestésben gyakorlatot szerzett Népszabadság, amely szintén tegnap így kezdte vezércikkét: "Kínos kötelességüknek tehetnek eleget ma az Európai Parlament magyar szocialista képviselői. Frakciótársaikkal együtt az EP élére emelhetik az Orbán Viktor mellett látványosan kiálló Hans-Gert Pötteringet A német konzervatív politikus megválasztását ugyanúgy egy néppárti-szocialista alku teszi lehetővé, ahogyan 2004 tavaszán a most távozó katalán Josep Borrellét." A düh eredete: Pöttering tavaly október 26-án nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását, amiért a magyar sajtó meghamisította Orbán Viktor mondanivalóját.

A magyar pártelnök ugyanis nem mondta az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából Strasbourgban tartott beszédében - tiltakozott Pöttering -, hogy az Európai Uniónak meg kellene vonnia támogatását Magyarországtól. Az csupán "érdekes", hogy a szocialista Borrell megválasztásakor az "alku" szó nem jutott a kormányt támogató újság eszébe, de az már felettébb ízléstelen, hogy a lap levesátfestési igyekezetében még hazudik is: "Pöttering viszont 1979-ben maga iratkozott ki a németországi közegből. Azóta az EP képviselője..." Nos, Pöttering egyáltalán nem "iratkozott ki" a németországi "közegből", ugyanis 1999 óta a német Kereszténydemokrata Unió szövetségi elnökségének és vezetőségének tagja. Míg szocialista elődjét 2004-ben nyilván "belökték" az uniós politikába...

Az ünneprontók még egy örömünnepre készült vezércikket is megmérgeznének.

Lovas István, Magyar Nemzet


fidesz.hu