fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Utolsó kiáltás a Margit kórházért
2007. január 19., 13:02
Közös nyilatkozatban fejezte ki kritikáját az egészségügyi reform Margit kórházat érintő fejezetéről Bús Balázs, Óbuda polgármestere, és a két legnagyobb frakció vezetője. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az intézmény városias alapszolgáltatásait mindenképpen meg kell tartani.

Az Egészségügyi Minisztérium az óbudai önkormányzat háta mögött határozta meg, és hozta nyilvánosságra a Szent Margit Kórház szakmai struktúrájára és kapacitására vonatkozó javaslatát - állította a városrész vezetője, majd hozzátette: a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő kórház a tárca javaslata szerint a korábbi 438 aktív ágyszámot 37%-kal, mindössze 278-ra kellene csökkenteni.

A Szent Margit Kórház az előirányzott 37%-os kapacitáscsökkentés mellett képtelen lenne biztosítani a jövőben a korábbi feladatainak változatlan formában történő ellátását.
Bús Balázs úgy fogalmazott, a belgyógyászat és társszakmái részére javasolt 140 ágyas kapacitás elégtelen Óbuda-Békásmegyer mintegy 130 ezer fős lakosságának belgyógyászati ellátásához. Hozzátette a III. kerület lakossága mellett regionális szinten összesen 410 ezer ember részére kell fekvőbeteg ellátási hátteret is biztosítani, amire a belgyógyászati ágyszám-kapacitásból legalább 30 ágyat kell elkülöníteni.

Az aláírt dokumentumból az is kiderül, hogy Óbuda vezetése a jelen formájában nem támogatja, az Egészségügyi Minisztériumnak a Szent Margit Kórház szakmai struktúrájára és kapacitására vonatkozó-, a Közép-Magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács (RET) részére megküldött javaslatát, és ennek elutasítását várja a szocialista Havas Szófia vezette testülettől.

Pető György, az MSZP frakcióvezetője leszögezte, hogy a konkrét javaslatok bírálata nem a reform bírálata. Az egészségügyi miniszternek üzenve pedig megjegyezte: éppen most egy SZDSZ-es politikus vezényel, de nem ő a paraméterez.
Puskás Péter, a "Polgári frakció" részéről emlékeztetett, a kórház az óbudaiak téglajegyeiből épült, most mégsem szólhatnak bele választott tisztségviselőik a döntésbe.

A kerület politikusainak meglehetősen szűk a Margit kórház átalakításában a mozgásterük, tekintettel arra, hogy a szocialisták fővárosi frakcióvezetője és a RET szintén szocialista vezetője egyetértett az intézmény "profiltisztításában". A végső döntést az Egyészségügyi Minisztériumban hozzák meg.

fidesz.hu