fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Járai 10 százalék feletti inflációt vár
2007. január 19., 14:29
Az év első néhány hónapjában két számjegyű inflációt sem tart kizártnak Járai Zsigmond, aki szerint az MNB függetlenségének növelése érdekében még az idén módosíthatják a jegybanktörvényt.

A Magyar Nemzeti Bank függetlenségének növelése érdekében még az idén módosíthatják a jegybanktörvényt, s már készülnek a Pénzügyminisztérium és a MNB szakembereinek együttműködésében az erre vonatkozó tervek - mondta Járai Zsigmond jegybankelnök Budapesten, az Inflációs célkövetés című konferencián. Az MTI beszámolója szerint Járai hangsúlyozta, hogy az MNB legfőbb célja továbbra is az árstabilitás, ami Magyarországon 3 százalék körüli inflációt jelent.

Járai a többi prognózishoz képest emelte az inflációs tétet: szerinte ugyanis az idei év első felében néhány hónapig akár 10 százalék fölötti lehet az adott havi egy évre visszatekintő pénzromlás. A jegybankelnök így fogalmazott: "a félelmem az, hogy az idei év első néhány hónapjában akár két számjegyű is lehet az infláció üteme". Járai Zsigmond szerint ezért különösen fontos, hogy a Magyar Nemzeti Bank az inflációs várakozások lehűtésére koncentráljon monetáris politikájában.

napi.hu - fidesz.hu