fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ökumenikus imahét kezdődik a krisztushívők egységéért
2007. január 21., 13:48
Ma este hat órakor lesz a január 28-ig tartó ökumenikus imahét ünnepélyes megnyitója a budapesti Deák téri evangélikus templomban.

A megnyitó istentiszteleten Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke hirdet igét, Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke pedig szentbeszédet mond. Az idei imanyolcad mottója egy Márk evangéliumából vett idézet: "... a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé" - olvasható a MEÖT honlapján. Az imahét két témát állít egymás mellé, ez két meghívás mind az egyházaknak, mind az egyes embereknek: törekedjenek a keresztény egységre és imádkozzanak érte, illetve fogjanak össze az emberi szenvedésre adandó válaszokban.

Az ez évi anyag a dél-afrikai Umlazi régióban élő emberek gondjait és tapasztalatait öleli fel: a munkanélküliséget, a szegénységet, a rasszizmust. De a legnagyobb kihívás, amivel az itt élő embereknek szembe kell nézniük, a HIV-vírus, ugyanis becslések szerint a lakosság 50 százaléka fertőzött. Az imahét hagyományos ideje a január 18-a és 25-e közötti napok. Ezt a dátumot Paul Wattson katolikus lelkész javasolta 1908-ban.

Az ökumenikus imahét előkészítő anyagát a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Bizottsága közösen állíttatja össze. Az esemény körülbelül két évtizedes hagyományra tekint vissza Magyarországon. Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket az ország településein és imádkoznak a keresztények egységéért.

MTI - fidesz.hu