fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Patthelyzet Hevesben: lejárt a közigazgatási hivatal ultimátuma
2007. január 22., 10:34
Megkezdődhet az új megyegyűlési választások kiírásához vezető folyamat Hevesben azt követően, hogy lejárt a közigazgatási hivatal által, a jogszabályellenes helyzet felszámolására adott határidő - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője.

A hivatal arra szólította fel a megyegyűlést, hogy az önkormányzati törvény rendelkezéseinek megfelelően állítsák fel a kötelező bizottságokat, illetve válasszák meg a testület tisztségviselőit, ám erre nem került sor - mondta Balás István.

Ebben a helyzetben megvizsgálják, hogy fennáll-e az alkotmány-ellenesség állapota és még a héten döntenek a további lépésekről - tette hozzá a hivatalvezető.

Minderre azt követően került sor, hogy az önkormányzati választások nyomán patthelyzet alakult ki a hevesi megyegyűlésben. Ugyanis egyaránt 20-20 mandátumot szerzett a voksoláson az MSZP, illetve a Fidesz vezette szövetség.

A kialakult körülmények között mindkét fél igényt tart a testület vezetésére. A megegyezés hiányában a mai napig nem sikerült elnököt és alelnököt választani, illetve a kötelező bizottságok sem állhattak fel.

A megyei helyhatósági választást 940 szavazattal a Fidesz nyerte, az MSZP szerint azonban a győzelmet a Fidesz szövetségben érte el, ezért neki kell elnököt jelölnie.

Mindez oda vezethet, hogy végső esetben az Országgyűlés feloszlathatja az önkormányzatot, ekkor pedig új választásokra kerül sor.


MTI - fidesz.hu