A megosztottságot nemcsak az alkotók közötti (politikai?) ellentétek generálják, hanem ünneprontó módon ki kell mondanunk, hogy ilyenek vannak, és jelentős mértékben befolyásolják nemcsak a szerzők, hanem a művek megítélését is. Az esztétika is ideológiai befolyásoltság alatt áll, az előjeleit pedig a politikum adja.

Az ilyen jelenségek mégsem a kultúrát hátráltatják, mert kultúra akkor is van, amikor elgáncsolják - az elgáncsolás kultúrája -, amikor megosztott vagy gyenge - a megosztottság és a gyengeség kultúrája.
Ahogyan Illyés Gyula ma már méltó rangjára emelkedő versében, az Egy mondat a zsarnokságról címűben a rémuralomról elmondja: "hol zsarnokság van, ott van / jelenvalóan / mindenekben". Engedjük meg magunknak a parafrázist: "hol kultúra van, ott van jelenvalóan mindenekben".

A kultúra - a szó legtágabb értelmezésében - jelen van a hétköznapok minden megnyilvánulásában: nem csak a könyvben, amit a metrón olvasunk, nem csak a színházban, amelynek támogatását megvonják és költségvetését lefaragják; úgy vesz körül és óv bennünket, mint a légkör és az ózonréteg. De ahogy ez utóbbin, időnként a kultúrán is lyukak keletkeznek.
A kultúra akkor is fennmarad, ha kisemmizik, ha működését politikai okokból ellehetetlenítik, pénzéből kiforgatják. Mert sajnos, szembesülnünk kell ezzel is: mindig a kultúra húzza a rövidebbet. A politikai elitnek mindig a kulturális intézményekről a legkönnyebb, legkézenfekvőbb lemondania. Ha a megszorító intézkedések során egy-két színház végleg leereszti a függönyt, eltűnik egy-két kisebb könyvkiadó, kevesebb magyar film készül - abba még a kulturális kormányzat nem roppan bele. És a kultúra sem. Csak megsínyli. Mert jellegéből, minőségéből adódik, hogy túlél. Mindent.

Mindent, ami túlélhető.
A kultúra mi vagyunk. S alapvetően elsősorban magyar kultúra lehetünk. Akkor is, ha vállaljuk az azonosulást ezzel, és akkor is, ha nem. Ha semmi másban, legalább ennyiben érdemes lenne egységre jutni.


Magyar Hírlap - fidesz.hu