fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megszűnik a központi áramár?
2007. január 26., 08:29
Lassan kezdenek formálódni a jövő év elejével bevezetendő liberalizált árampiac főbb irányai - írja a Népszabadság. A lap megtudta: a gazdasági tárca szerint a mostani hatósági árat "egyetemes szolgáltatói" ár váltaná fel. Egy-egy térségben az a cég lehetne az egyetemes szolgáltató, amely a legkedvezőbb ajánlatot nyújtja be erre a posztra.

Nagy valószínűséggel ezek a már megszokott helyi energiaszolgáltatók lesznek. Aki azonban az adott térségben ennél olcsóbb áramot is tud adni, nyugodtan "elhalászhat" fogyasztókat a területen eddig egyeduralkodó cégtől. (Ez mostantól a lakosságra is vonatkozna.) A tárca elképzelései szerint a mostani, központilag kihirdetett energiaáraknak az írmagja sem maradna meg: ha a majdani egyetemes szolgáltatási árat megfeleltetjük a mostani hatósági árnak, akkor a központi tarifák helyét regionális tarifák vennék át. A javaslat azonban várhatóan társadalmi vitákat is kivált majd, gondoljunk csak arra, hogy a fővárosi "régiót" feltehetőleg alacsonyabb tarifákkal lehet majd kiszolgálni, mint például az alföldieket.

Az energiaszektor liberalizációja uniós előírás, amelynek végigvitelét a Fidesz is sürgeti. Ugyanakkor a lapnak újabb szakértő állította, hogy ez az első pillanatban a lakosság számára inkább kismértékű áremelkedésként, semmint csökkenésként jelenhet meg. Az ipar ugyanis most sokak szerint aránytalanul többet fizet az áramért, mint a nyilván drágábban kiszolgálható lakosság, a piac egységesítésével pedig ez az egyensúlytalanság "helyrebillenne". A sokak által nem osztott jóslat már csak azért is szomorú, mert az olajárak az elmúlt hónapokban zuhantak, azok azonban, úgy látszik, a régi mondással élve, csak akkor gyűrűznek be, ha olajárrobbanás van, csökkenéskor valahogy ez nem sikerül. Hosszabb távon azonban a szabálymódosítással valóban a piaci trendeknek megfelelően módosulhatnak az árak, bizonyos fajta hatósági felügyelet mellett.

nol.hu - fidesz.hu