fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Télen sem pihennek a gazdák - iskolapadba ültek
2007. január 26., 12:38
Nem önszántukból vágtak neki azok a derecskei és tépei gazdák, gazdaasszonyok az ezüst és aranykalászos tanfolyam elvégzéséhez, akik január derekán iskolapadba ültek. Az uniós támogatások igényléséhez szükséges a megfelelő végzettséget tanúsító bizonyítvány.

Amikor elindult a szervezkedés, kiderült, csak önköltségi áron, jóval egymillió forintért tudtak volna nekivágni a tanfolyamnak. Rácz Anikó alpolgármesternek köszönhetően - aki felvette a kapcsolatot a konyári gazdakörrel, amely kedvezőbb feltételek mellett indított be gazdaképzést - a derecskeik is jól jártak: nyolc és kilencezer forint ellenében juthatnak középfokú ismeretekhez helyben.

A 31 résztvevő negyede hölgy, van köztük házaspár is. A harmincas évei végén járó - egyébként a kereskedelemben dolgozó Gulyás-Varró házaspár - erdőtelepítést tervez, az arra járó uniós támogatás miatt vállalta a heti három estés elfoglaltságot jelentő, elméleti és gyakorlati vizsgával záruló tanfolyamot.

Porkolábné Nagy Ágnes szintén férjével érkezett. Mindketten őstermelők, egyéb húshasznú szarvasmarha tenyésztéssel foglalkoznak. Tevékenységük bővítéséhez szükséges a középfokú mezőgazdasági végzettséget adó tanfolyam.

A 69 éves Erdei József nyugdíjasként hét hektáron gazdálkodik. Ő még 1953-ban végzett ezüstkalászos tanfolyamot, de azt már nem fogadják el. A területalapú támogatás, illetve a tejtermelés után járó támogatás megszerzéséhez kell a papír - fogalmaz, majd hozzáteszi: feleségével együtt a kis nyugdíjukból nem élnének meg, ezért gazdálkodnak, meg egyébként is a "vérükben" van a föld, az állatok szeretete.

A tanfolyam legfiatalabb hallgatója a 21 éves Boruzs Katalin, aki női szabó szakmával rendelkezik, idén érettségizik Hajdúszoboszlón, ám szüleivel együtt őstermelő. Őt is a "kényszer" iskolázta be, jóllehet, a mezőgazdaságból egyre nehezebb megélni a magas önköltségi és alacsony felvásárlási árak miatt. A most kirobbant madárinfluenza és sertéspestis járvány sem kedvez az állattartóknak, pedig már alig van, aki állattenyésztéssel foglalkozna - mondja.

A 22 éves Antal András Tépéről jár át kerékpárral a tanfolyamnak helyet biztosító derecskei művelődési központba. Szakmája szerint állattenyésztő, azonban ez a végzettség nem számít középfokúnak, ezért, mint őstermelő, ő is bővíti ismereteit.

A hallgatóknak a pallagi Balásházy János Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola tanárai négy tantárgyat tanítanak: növénytermesztést és kertészetet, állattenyésztést, géptant, valamint európai uniós ismereteket.

Nyírő Gizella - fidesz.hu