fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Konferencia József Attiláról Szegeden
2007. január 26., 13:05
József Attila munkásságának kései periódusáról kezdődött pénteken Szegeden kétnapos tudományos konferencia, amelyen irodalomtörténészek, filozófusok, pszichológusok vesznek részt.

A tanácskozás címe Hegel, Marx, Freud; ez a költő egyik utolsó, nagy terjedelmű értekezése, amely halála után, 1938-ban a Szép Szó című folyóiratban jelent meg.

Tverdota György, a József Attila Társaság elnöke az MTI-nek elmondta: ez az egyik legszínvonalasabb és legizgalmasabb írása József Attilának, elsősorban azért, mert megpróbál szembenézni ezzel a hármas örökséggel; megpróbál rajtuk túljutni, kritikailag elsajátítani őket és egy saját álláspontot kialakítani úgy, hogy elfogadja, ugyanakkor bírálja is a három gondolkodót.

Hangsúlyozta: a költő eredeti álláspontja ebből az írásból derül ki legjobban az utókor számára. Hozzátette: 2007 egy "kis József Attila-év"; két évvel ezelőtt volt születésének századik évfordulója, és az idén lesz hetven éve, hogy meghalt.

Tverdota György beszámolt arról is, hogy készül József Attila prózai műveinek kritikai kiadása, amelynek első része 1995-ben jelent meg és 1930-ig tartalmazza az írásait. A második rész szövegének legérdekesebb darabja lesz a Hegel, Marx, Freud című írás, hiszen a poéta szellemi örökségének legfontosabb üzenetét hordozza a szakemberek számára.

Lengyel András, a szegedi Móra Ferenc Múzeum irodalomtörténésze, a konferencia egyik szervezője közölte: a konferencia nem lezárni, hanem sokkal inkább elkezdeni akarja a nagy költő kései periódusának mélyebb vizsgálatát.

"József Attila ugyanis nem valamiféle naiv vadzseni volt, aki hályogkovácsként alkotott, hanem nagyon tudatos, kora nagy tendenciáival módszeresen szembesülő gondolkodó, akinek ez a tudása messzemenően beépült költészetébe is" - fogalmazott az irodalmár.

A konferencia elején szövegkiadási, textológiai, filológiai kérdéseket vitatnak meg, majd a címben szereplő gondolkodókról és József Attila hozzájuk való viszonyáról lesz szó.

MTI - fidesz.hu