fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megállapodások hiányában a protekcionizmus erősödik
2007. január 28., 15:29
Davosban mintegy 30 állam, s nem utolsó sorban az EU kereskedelmi ügyekben illetékes biztosa, Peter Mandelson vezető kereskedelmi illetékese fejezte ki bizakodását a Kereskedelmi Világszervezet, a WTO keretében folyó egyeztetések, az úgynevezett dohai-forduló folytatásában a Világgazdasági Fórumon.

Tony Blair brit miniszterelnök Davosban bejelentette, hogy valószínűleg folytatódnak a világkereskedelem liberalizálásáról folyó tárgyalások, melyek a résztvevők nézetkülönbségei miatt mintegy fél éve megszakadtak.

A nézetkülönbségek a mezőgazdaság kérdéseiben állnak fenn elsősorban és Washington és az EU, illetve a nagy fejlődő agrár-országok és a legfejlettebb államok között húzódnak a támogatások, nevezetesen azok mérséklése kérdésében.

Mandelson szerint van halvány esélye, hogy ezekről hónapokon belül valamilyen egyezség is szülessen. Ezt megfigyelők részben azzal kapcsolatban látják, hogy az amerikai törvényhozásban a demokraták kerültek többségbe. Arra is felhívják a figyelmet, hogy vérmes reményeket ezzel együtt nem szabad fűzni a dohai-forduló tárgyalásainak biztos sikeréhez, mivel az agrártámogatások ügyében még sok javaslatot tehetnek a felek, mert nem tudnak továbbra sem kompromisszumra jutni.

Davosban több tucatnyi vezető üzletember emelte ki, hogy a világkereskedelmi tárgyalások lezáratlansága, a megállapodások hiánya a protekcionizmus erősödését és ezen keresztül a világgazdasági növekedés lelassulását eredményezi.

A világkereskedelmi tárgyalások felújítására szombaton szólította fel a davosi Világgazdasági Fórumon részt vevő kereskedelmi minisztereket Pascal Lamy, a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) vezérigazgatója - közölték diplomáciai források.

Lamy javasolta, hogy vizsgálják meg, vajon a nagyhatalmak közötti legutóbbi kétoldalú tárgyalásokon elért haladás elvezethet-e a tárgyalások teljes, mind a 150 tagot érintő felújításához. Egy diplomata elmondta, hogy Lamy a hivatalos tárgyalások újrakezdését kezdeményezte, és a miniszterek egyetértettek vele.

Egy kereskedelmi miniszter, aki a találkozó szünetében nyilatkozott név nélkül, azonban óvatosságra intett, mondván: a javaslatnak volt támogatottsága, de az ügyben nem született döntés.


MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Davosban globális CO2-kereskedelmet sürgetnek