Egyszer aztán úgy érezte, a hét végi házibuliba is hivatalos. Igaz, cseppet sem bántuk, hogy megjelent Nándiék ajtajában szombat este, kezében egy üveg villányival. Nándinak elképesztően kifinomult ízlelőbimbói voltak, értsd: már akkor, középiskolásként meg tudta különböztetni a vbk-t a bortól. Ez valahogy nagyon elegánsnak tetszett, nincs hát mit csodálkozni azon, hogy kis körünkben divatba jött a borivás. Frici se volt rest, ízlelgetett, aztán gurította tisztességgel, mer' az a férfi... És itt kezdődtek a bajok. Nem, nem a kis Vuk érkezett. Sokkal rosszabb.

Frici irgalmatlan hangerővel kezdett magyarázni, egy-egy pillanatra mindenkinek mélyen a szemébe tekintett, úgy regélt letűnt gyermekkora szép napjairól, a valódi értékeket felismerni vágyó elme emberfeletti erőfeszítéséről, meg minden olyan témáról, amely éppen senkit sem érdekelt, viszont mindenkit nagyon idegesített. Három deci bortól.
Kínos volt a jelenléte, de valahogy senkinek nem akaródzott kibökni, hogy figyelj, mi égünk helyetted.
A második házibuli előtt már görcsberándult gyomorral imádkoztunk, hogy legyen beteg - a Mindenható persze nem vevő gonoszka fohászokra. Megint ugyanaz.

Döntenünk kellett. Vagy céltáblát csinálunk Frici fejéből, aztán bikából ráhajigáljuk az üres üvegeket - harmadnapra csoportos garázdaságról szóló főcímlehetőséget adva kedvenc bulvárlapjainknak, vagy...

"Legközelebb szerezzünk spanglit, az talán nem így hat rá" - súgta Nándi.

Bejött. Frici csendben elrötyögött, olykor vicceseket beszélt, jó társaság lett. Aztán...

Nem, nem lett belőle heroinista, élő cáfolata ő a bugyuta kapudrogelméletnek. Viszont liberális az lett. A mi kis körünkben, noha nem beszélünk róla, mindenki érzi, hogy ez a mi lelkünkön szárad.
Mert bizony az időközben brókerré avanzsáló Frici a Legalizáljuk a füvet! zászlaja alatt vágtázott be a liberalizmus büszke várába. És megint folyton magyaráz. Mindig. Hogy "álszentek vagytok, ti is szívtok néha, aztán mégsem akarjátok legalizálni". Pedig mi csöndben úgy gondoljuk: ha már így is hozzájut, aki akar, minek? Nem értjük a buzgóság okát. Aztán azt is felhozza: ha az állam adná el a ződet, hozzá folyna be a pénz. Nem olvassuk Frici fejére, hogy valamirevaló libsiként ő is naponta mantrázza: az állam rossz gazda. Tovább fejtegeti a boldogító eszmét: szabad akarata van mindenkinek, az állam ne mondja meg, ki mit csinál magával. Nem torkoljuk le, hogy akkor legyen kedves a heroin legalizációjáért is kibontani azt a feslett zászlót. Azért sem koppintunk a fejére, mert bizony olyan kókásan fensőbbséges stílusban tucatszor közölte már: ezek a magyarok nem tudnak felelősséget vállalni magukért, adósodnak el, idióták, mennek tönkre. Ezzel amúgy mindnyájan egyetértünk. Azért viszont járna Fricinek egy koki, hogy ha ez így van, mégis hogyan állíthatja, hogy az embert nem kell megvédeni saját magától. Már épp kibucskázik a számon egy Fricinek küldött ízes "liberálfasiszta", de Nándi idejében észreveszi dühömet, és megelőz. "Tekerj egyet magadnak, Fricikém, én meg nyitok egy bort" - terel. Hiába. A bűntudat.

Stumpf András, Magyar Hírlap


fidesz.hu