Talán akkor esett le neki a tantusz, amikor néhány nappal korábban az egészségügyi tárca honlapján megjelent, hogy a "vizitdíj és a kórházi napidíj világossá teszi, hogy az egészségügyi ellátás nem ingyenes". Mert a kormány azóta törvénnyé szavazott törvényjavaslatának indokolása még azt sulykolta, hogy a vizitdíj "azt fogja eredményezni, hogy a fogyasztók költségtudatos szolgáltatásvásárlóvá válnak, erősödik az egyéni felelősségvállalás, ésszerűsödik az ellátórendszer igénybevétele". Ha átsiklunk a fenti mondat elemi közgazdasági tudáshiányt mutató állításain (biztosítás esetén nincs fogyasztó, van viszont biztosított, aki nem a szolgáltatás vásárlója, de ha megtörténik vele a biztosítási esemény, akkor a biztosító szolgáltatást nyújt neki), akkor marad annyi, hogy a vizitdíj sokakat visszatart majd attól, hogy orvoshoz menjenek. Ha azokat tartja vissza, akik feleslegesen mennek, akkor a dolog rendben is lenne, de nincs garancia arra, hogy csak a hipochondereket tántorítaná el, inkább azokat fogja, akiknek erre tényleg szükségük lenne, s akik az orvoshoz fordulás helyett inkább magukat kezdik el kezelgetni. Ráadásul, ha vannak is felesleges orvos-beteg találkozások (egyébként vannak), azok költségkihatása egészen jelentéktelen, ahhoz képest feltétlenül, amit a szükséges igénybevételek elmaradása jelent.

A kormány állítása, hogy a felesleges orvos-beteg találkozások nagy pénzügyi terhet jelentenek, nem felel meg a valóságnak. Csak duma.

Tudatlanok szellemi épülése

De ki az, aki nem tudja, hogy az egészségügy nincs ingyen? Én tudom. Horn Gyula is tudja. Majdnem biztos vagyok abban, hogy ez Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak sem különösebb újdonság, még talán Kuncze Gábor és Dávid Ibolya is meggyőzhető. Akkor végül is ki nem tudja? Kizárásos alapon marad a tudatlan magyar állampolgár. A kormány intézkedése a tudatlanok szellemi épülését szolgálja, ők nem csupán pazarló életmódjukhoz, például rosszul fűthető, korszerűtlen lakásaikhoz ragaszkodnak (ahelyett, hogy jóval kellemesebb és modernebb lakóparkba kötöznének), hanem még orvosaikat is untalan látogatni kívánják. Persze csak azokról a tudatlanokról van szó, akik nem nyugdíjasok és nem gyerekek, akiknek van hol lakniuk, s nem szenvednek olyan tartós kezelést igénylő betegségben, aminek okán felmentést kapnak. Tehát a kormányzati nevelőtevékenység tárgya az aktív korú, döntően dolgozó és járulékfizetésével a rendszert fenntartó tudatlanok tömege. Molnár Lajos tanár úr megsuhintja nádpálcáját.

Harc a múlt és a jelen gonosz árnyai ellen

Horn Gyula beszólása után Kóka János volt az első, akinek az orra alá egy szemfüles riporternek mikrofont sikerült dugnia. Kókától az egészségügyi ellátórendszer rövid úton megkapta a magáét. A vizit- és kórházi napidíj hiánya a valamikori államszocializmust idézi, maga a megtestesült populizmus - mondta. Nem szakmai vitát folytatunk tehát, üzente Kóka, hanem - értelmezésében - a múlt és jelen gonosz árnyai ellen harcolunk. A harc nehéz, s jaj annak, aki gyengeséget mutat. Kóka mindenesetre nem mutat. Nem véletlen tehát, hogy az egészségügyi reformterv nagy részben korlátolt kérlelhetetlenséget tükröző ideológiai mű, és hogy a vizitdíj Kóka értelmezésében sem szakmai kérdés, amely mellett pró és kontra érvek sorolhatók, hanem az ősbűn - vagyis a jövedelemfüggetlen, tehát szolidáris egészségügy - felszámolása felé tett kívánatos lépés. A háromszáz forintos co-payment persze csak kis lépés, de jön majd még nagyobb is, egészen addig, amíg be nem köszönt a tiszta payment időszaka. Rendelünk és fizetünk. Végre tökéletesen illik majd a helyzetre, hogy egyénileg vállalunk felelősséget magunkért. Bokros Lajos szerint a vizitdíj paradigmaváltás. Mi tagadás, az, legalábbis ha a cél a jövedelemtől függetlenül mindenki számára elérhető egészségügy felszámolása. Ebben a menetelésben már nem is érdemes meglepődnünk azon, hogy a kormányzat kommunikátorai az egészségügyben történteket az igazságosság fogalmával kívánják leírni.

Fékezett habzású szocialisták

Nem állítom, hogy a folyamat a jövedelemtől függetlenül mindenki számára elérhető egészségügyi rendszer felszámolásáig tart majd. Ennek - ha a belső ellenállás ledarálható lenne is -, kemény külső korlátai vannak (legalábbis egyelőre). De azt állítom, hogy az egészségügyi reform a Gyurcsány-érában a rendszerváltás óta először közvetlen politikai szerephez jutó gazdasági elit értékvilágát, a neki tetsző világról szőtt álmot jeleníti meg. Horn Gyula is ezt érezhette meg, amikor vette a bátorságot, s beszólt. Aligha rögtönzött. Nyilván nehéz volt már nem észrevennie a kormányzati tevékenységnek a pártjára visszahulló negatív következményeit, ami - szemben 1994-98-cal - már nem a koalíciós társat sújtja. S talán azzal is elégedetlen, hogy kedvenc pártjára az utóbbi években a Koalíció nevű fékezett habzású mosóporban csupán a fékezett habzásért felelős összetevő szerepét osztják, de közben ezzel a párttal szeretnék elvégeztetni a társadalmi szolidaritás amúgy hagyományosan baloldali értékvilágának felszámolását is.

Németh György közgazdász


MH - fidesz.hu