Mostani írásában is feltár magából ezt meg azt, és amint eddig sem vették kellőképpen komolyan őt a politikai túlfélen, most is van rá esélye, hogy megússza. Mi csak két figyelemreméltó momentumot ragadunk ki.

Művének 4. részében ezt írja:

Vannak olyan közvetlenül, személyesen megélt, vagy a családban áthagyományozott tragédiák, amelyek még ma is tömegesen hatnak, és szinte törvényszerűen meghatározzák, ki hova áll a jelenlegi politikai küzdelemben. A nácizmus, a hungarizmus és a kommunizmus máig ható bűneire gondolok. Nem szeretnék méricskélni, ezért általánosan fogalmazva azt mondom, hogy egyik oldalon sincs elegendő empátia a másik iránt.

A fejezet címe: A baloldal érzéketlensége a jobboldal radikalizmusa mögött? Természetesen igazi logikai bukfencet láthatunk. A baloldaliságot eddig nem azonosították a vér szavával - most ez is megtörténik. És nyugodtan rögzítsük: Gyurcsány Ferenc szerint a családban áthagyományozott ez meg az "törvényszerűen" határozza meg a jelenlegi politikai hovatartozást.

Lehetséges, hogy az Apró-Gyurcsány-dinasztiában ezt így gondolják.

Menjünk tovább.

Egyvalamit hozzá kell tennem: szerintem az empátia hiányának következményei nem szimmetrikusak bal- és jobboldalon. Egyszerűen azért nem, mert a jobboldal sérelmei időben közelebbiek, az emlékek frissebbek, a hátrányok máig hatóbbak. Igaznak gondolom ezt az értékelés egyéni, családi, valamint tágabb, politikai közösségi vonatkozásban is. A demokratikus politikai versengésben a jobboldal jelentős hátránnyal indult. Nem voltak intézményei, hiányozott saját sajtója, töredékesek voltak társadalmi kapcsolatai. A baloldal nem nagyon vett tudomást erről a helyzetről, a jobboldal pedig erre a méltánytalanságra nemegyszer indulatos daccal, radikális médiapolitikával válaszolt. Ez utóbbi aztán éles kritikát váltott ki, de ebben "természetesen" szó sem esett a legalább részben érthető, elfogadható okokról, mint ahogy az is igaz, hogy a jobboldal akkor is fenntartotta a kiegyensúlyozatlan médiaháttérre vonatkozó vádját és harciasnak tűnő fellépését, amikor korábban igaz állításuknak már nem, vagy alig volt érdemi alapja.

Jegyezzük föl ezt is; fontos gondolat ez éppen ma, amikor Gyurcsány Ferenc öt napra tévésztárrá lényegül át. Emlékeztessünk ara is, hogy ugyanő rádiós műsorvezetővé avanzsált, és ne feledkezzünk meg arról, hogy a magyar média bármelyik síkján bármikor egyetlen intéssel képes magának főműsoridőt, címlapot, netán mellékletet rendelni. És ami ennél is fontosabb: szándéka szerint változik a szerkesztők, tévés és rádiós személyiségek, publicisták személye, a vezető híranyagok tartalma és az elemzések üzenete. Teljhatalmú úr a magyar médiában az a Gyurcsány, aki a fenti sorokat közzétette, elemzés gyanánt. Aki kételkedik ebben, emlékezzék a főszerkesztőknek rendezett heti háttérbeszélgetésekre, fussa át a politikai reklámok tömegét, és gondolja meg, vajon mit tűrt volna el ezekből Orbán Viktortól a balsajtó.

Bepillanthatunk a gyurcsányi gondolatvilág mélyrétegébe is, a 4. fejezet folytatásában:

Nem mentséget keresve a jobboldali radikalizmus számára, mégis hadd toldjam meg az fentieket még egy idézettel: "Akit megfosztottak társadalmi rangjától, vagyonától, akit bebörtönöztek, megkínoztak, akinek gyerekét nem engedték egyetemre, hogy csak néhány jogos sérelmet említsek, az bizonyosan nem fog kiegyensúlyozott érzelmi döntést hozni politikai állásfoglalásaiban. Az emberi természet megfelelő hatásokra aktiválhatja a bosszúvágyat, és ez alaposan megnehezíti a társadalmi átalakulást" - írja Csányi Vilmos a sérelmet szenvedettek természetesnek tekinthető bosszúigényéről.

Csányi Vilmos etológus. Az állatviselkedéstan jeles kutatója. Jóleső érzés töltheti el a magyar jobboldalt, hogy nézeteinek kritikája helyett egy állatlélektani eszmefuttatással intézik el.

A másik gondolatkör, amelyet Gyurcsány Ferenc most bevezetni készül a közbeszédbe, a "demokratikus minimum".

Ravasz fogalom. Főleg azért, mert nincs. Elvi éllel kell visszautasítani. Demokrácia vagy van, vagy nincs. Nincs demokratikus minimum sem, amint félig szűz lány sincs. De lássuk, mi célból születik ez a torz gondolat, a 7. fejezetben:

A demokratikus versengésnek több előfeltétele van. A legfontosabb a szabadságjogok és az azok érvényesítését szabályozó feltételek rögzítése. Például a szólás és a gyülekezés szabadsága, vagy a másik oldalról a személyes adatok vagy a környezet védelme. Aztán kell egy-két fontos eljárási szabály arról, hogy a szabadon szerveződő vélemények, akaratok sokaságából miként jön létre közhatalmi felhatalmazás, azaz miként alakulnak és működnek az önkormányzatok vagy a törvényhozás, hogyan dolgozik a kormány, az igazságszolgáltatás.

De van még valami, ami nagyon fontos. Sőt bizonyos értelemben a legfontosabb. Annak a közmegegyezésnek a megléte, hogy a versengő pártok mindegyike a közjót szolgálja. Annak elfogadása, hogy bár az általuk kínált alternatívák különböznek egymástól, mégis valamennyi jó irányba próbálja vinni az országot. Egy pillanatra hadd emlékeztessek ismét Bibóra, aki szerint "az ellenzék jogainak tisztelete csak ott képzelhető el (...), ahol a kormány és az ellenzék bizonyos alapvető eszményei alapvetően megegyeznek, és mindegyik biztos benne, hogy ezeket a végső eszményeket a másiknak a kezében sem éri helyrehozhatatlanul kár." Ez a kölcsönös meggyőződés, a demokrácia és a haza ügyének lényegi azonosságába vetett hit a parlamentáris demokrácia éltető alapkonszenzusa, a szükséges és elengedhetetlen demokratikus minimum.

Így sikerül kiforgatni eredeti jelentéséből Bibót, és így sikerül az ő tekintélyére alapítani egy nagy hazugságot. Két úton is könnyen belátható, hogy Gyurcsány tudatosan csal.

Egyfelől nyilván Gyurcsány maga is tiltakoznék, ha azt mondaná valaki, hogy a weimari Németországban Hitler vagy a kommunisták pártja a közjót akarta volna szolgálni. Nyilván azt sem állítaná nyilvánosan soha, hogy Rákosi vagy Kádár pártja megütötte volna a "demokratikus minimumot". És mégis: a weimari Németország demokratikus állam volt, a Rákosi- és Kádár-féle Magyarország viszont nem volt az.

Mi végre hát ez a gondolat? Miért ficamodik ki Bibó a Gyurcsány tollán? Olvassunk tovább:

Ez tudniillik azt jelenti, hogy a demokratikus közélet, benne az írott normák és az íratlan demokratikus kultúra védelme és megerősítése egyúttal a haza felemelését, sokoldalú megerősítését is szolgálja. Ennek a meggyőződésnek a hiánya oda vezet, hogy a haza ügyének elsődlegességére hivatkozva, a nemzeti érdek mindenekfelettiségét hangsúlyozva megengedhető, sőt hazafias és erkölcsös tetté válik a demokratikus játékszabályok burkolt vagy nyílt megsértése, a parlamentarizmus szabályainak megkerülése és megsértése, a demokratikus rivális hazaárulóvá minősítése, a demokratikus versengés helyett a korlátlan harc meghirdetése.

Baloldaliak, liberálisok, az MDF mögött gyülekező konzervatívok növekvő sokaságának az elmúlt években egyre határozottabb meggyőződésévé vált, hogy a Fidesz 1998 óta egyre nyilvánvalóbban megsérti a parlamentáris demokrácia, a Harmadik Magyar Köztársaság éltető alapkonszenzusát, a demokratikus minimumot, és már nem hisz a szabadság, a demokrácia és a haza ügyének egymást feltételező összekapcsolódásában, a közjó jóhiszemű, versengő szolgálatában, a politikai riválisok erre épülő elfogadásában és tiszteletében.

Nem állítom, hogy más pártok, köztük az MSZP, olyan ártatlanok lennének, mint a ma született bárány, és soha ne sértették volna meg a demokratikus normákat, soha nem használtak meggondolatlan, bántó érveket, vagy a politikai küzdelem hevében soha sem követtek el olyasmit, amit utólag legalább szégyellniük kellene. Minden bizonnyal történtek ilyen esetek. Azt azonban állítom, hogy a mai parlamenti pártok egyetlen kivétellel alapvetően tiszteletben tartják a demokratikus alapkonszenzust, ez a párt viszont e konszenzus, a demokratikus minimum szisztematikus gyengítésére törekszik.

Véleményem természetesen kizárólag a pártra, annak hivatalos politikájára, nem pedig a támogatók és szavazók teljes körére vonatkozik. Állításomat nem a sértés szándékával, hanem a jelenlegi helyzet okait keresve fogalmaztam meg. Éppen ezért sommás tételek helyett jelenségeket és az azokból fakadó lehetséges következtetéseket sorolok fel, azt keresve, mi az oka az egyre növekvő indulatnak, a demokratikus párbeszéd és együttműködés bántó hiányának.

Most tehát két lehetőség előtt állunk: 1. Gyurcsány nem tudja, mit beszél; 2. Gyurcsány megvonta a Fidesztől azt a jogot, hogy bejegyzett demokratikus párt legyen Magyarországon. Az első eset az MSZP belügye. A második nem az.

Ha Gyurcsány Ferenc komolyan gondolja, amit ír, akkor a Fidesz hatósági úton való felszámolását kell kezdeményeznie.

Demokratikus minimum ugyanis nincs, kivéve azt az esetet, ha egy párt a demokrácia felszámolására tör. Ez utóbbit viszont az alkotmány és a törvény betűje és szelleme szerint, fel kell számolni. A demokratikus Magyarország elemi érdeke, hogy a Fideszt eltöröljék.

Gyurcsány Ferenc tehát hadat üzent a Fidesznek. A Hitler óta szokott módon tette ezt, kiderítette, hogy az ellenfél már háborúzik. Hatalma van hozzá, sőt kötelessége is rendőri eszközökkel fölszámolni a demokráciaellenes Fideszt. Ha komolyan veszi önmagát, akkor mielőbb ki kell adnia a megfelelő utasításokat.

Ha az MSZP elfogadja ezt a logikát, akkor rövidesen megnyílnak a börtönök, és ismét tekintélyes, hosszú sora lesz a politikai foglyoknak Magyarországon. Ha a kormány nem kezdi meg azonnal a Fidesz rendőri-jogi eszközökkel történő fölszámolását, akkor Gyurcsány Ferenc hazug ember, akinek nem szabad hinni az ország dolgaiban.

Ha az MSZP elnökévé választja ezt az embert, akkor ismét tanúbizonyságát adja annak, hogy báránybőrbe bújt farkas. Ha nem választja meg, akkor még van esély a demokrácia meggyökeresedésére Magyarországon.

Nyiri János, gondola.hu
fidesz.hu