fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Félmillió forinttal kevesebb támogatás a színházaknak?
2007. január 29., 18:21
Az MTI értesülése szerint a korábban jelzett egy év helyett három esztendő alatt vonna el a fővárosi önkormányzat az általa fenntartott színházaktól 1,1 milliárd forintot - tudta meg az MTI.

Fővárosi képviselők tájékoztatása szerint a főpolgármesternél hétfőn színházi és pénzügyi szakemberekkel egyeztettek egy új támogatási rendszerről.

A jelenlegi, de várhatóan még tovább finomodó álláspont szerint a tavalyi 307 millió forintos elvonás után az idén és jövőre egyaránt 400-400 millió forintos forrásszűkítésre számíthatnának a teátrumok. A találkozón a színházi szakma megerősítette, hogy már tavaly is jelentősen romlott a helyzetük, például a jegyek áfatartalmának emelése miatt.

A kulturális szakemberek úgy vélik: már akkor is, ha az idén 500 millió forinttal szűkülnének a fővárosi források, mintegy 50 százalékos jegyáremelésre volna szükség, ami a nézőközönség számára elviselhetetlen lenne.

MTI - fidesz.hu