fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bűvöleti terület
2007. január 30., 07:52
Bűvölgetünk, bűvölődünk egy keveset, nem árt az ilyesmi ebben a nagy kedélybetegségben, ebben a visszatéliesedő januárban, ebben a gatyaövszorító reforméletben, hát éppen jókor jön a filmszemle, tessék csak elfelejteni az egészségügyet meg az oktatást ágyszámostul-iskolabezárásostul, egy kis művészeti méregtelenítés nem árt - végre megint egy hétig a multiplex jól körülhatárolt, bűvöleti területén hümmöghet a filmszakmával kánonban a tisztelt szurkolótábor.

Ma kezdődik a nagy pesti mustra. És lesz nagy ölelés, taps és hurrá, kézfogás, kacsingatás, hátba veregetés vakufényben és a tévékamerák előtt. Kint, a tömegben, a Mammut korunkbeli Forum Romanumán, ahol senki nem látja, senki nem hallja, ott, a konzumsötétségben nagy nyelvöltögetés és odamondogatás lesz. Hát így van ez évről évre, a megélhetési barátok a bűvöleti területről kilépve megélhetési morgókká lesznek, mert a bratyizás csak a kordonokon belül érvényes. Reflektorfényben morgolódni pedig már csak azért sem érdemes, mert a mi Magyarországunkon nagyon csúnyán pofára lehet ám esni a folyó évi támogatási kérelmek elbírálásakor, tudja ezt mindenki, s két urambátyámozás között talán eszünkbe is jut a Rokonok, Szabó István tavalyi szemlenyitó filmje: kinek így, kinek úgy, Móricznak is és Szabónak is volt mesélnivalója a nagy ölelésekről.
Most Szabó Istváné helyett a DVD-kiadási botrányba keveredett Sándor Pál filmjét vetítik a nyitógálán. A film, akárcsak a Rokonok, az információs blokkban fut, mert a "nagy öregek" már nem tülekednek a magyar nagydíjért. Így van ez, miért is lenne máshogyan, és továbbra is ugyanazok, ugyanott rendezik meg a magyar filmipar/művészet nagy seregszemléjét. Ugyanazok, mert a bűvöleti területre csak makulátlan előélettel lehet belépni; ugyanott, mert ebben az országban nincsen egy valamirevaló, elkülönített, többtermes, elegáns filmszínház, ami megmenthetné ezt a mobilshopok, fodrászszalonok és bugyogóboltok közé ékelt filmünnepet. Hiszen ünnepről van szó. Ünneplőkkel és ünnepeltekkel. Az idei szemle két ünnepeltje Herskó János és Szabó István lesz, ők kapják A magyar mozgókép mestere művészeti díjat 2007-ben, ami azért elbűvölő, mert utóbbi filmművész éppen a tavalyi szemlén járt csúful ügynökmúltjával (s ebbéli funkciójában akár az előbbit is megfigyelhette, ha muszáj volt). Kis ország, kedves kis történetek. Azért reméljük, az idei mustrából nem lesz kémszemle színpadias vallomásokkal, meghatott újságírókkal; aztán azt is reméljük, hogy a Magyar Posta vezére marad a kaptafánál, és ezúttal nem kíván beleszólni a szemleprogramba, s nem akar postabezárásokról szóló információs dokumentumfilm-bemutatókat megakadályozni, mint tavaly. Reméljük, hogy az előzsűriket munkára kötelező szemleszervezők sem követtek el olyan szarvashibákat, mint 2006-ban, amikor a filmmennyiséget A-tól K-ig és M-től Z-ig osztották fel az ítészek között - miféle összképe lehetett így az előzsűrinek a termés egészéről?
Közben a célegyenesben a szaktárca vezetője is magához ragadta a mikrofont, és megint jól meghallgathattuk, hogy a filmtörvény áldásos hatásainak köszönhetően jóval több, szebb, sikeresebb film készült, mint a filmtörvény előtti sötét években, most aztán meg is nézhetjük a jóval szebb és sikeresebb filmeket. És szóban csak úgy repkednek a milliárdok, mint a magyar fociban, igazán kár, hogy szinte mindig ugyanazok rúghatnak labdába. Meg egy-két kacsingatós buksi a kispadról.
Na persze, forrongani rég nem érdemes, mert mint azt Kinde Annamária nagyváradi költő írja, "Világ jobbá nem bűvölődik. / Mocsaras lett a bizalom. / A barátságot is feledték / ha üzletre nyílt alkalom".

Muray Gábor, Magyar Nemzet

fidesz.hu