Pedig egy évtizede még akadt önmérséklet és józan ész a Parlamentben, hiszen Kónya Imre javaslatára szinte páratlan módon a kormánypárti és ellenzéki honatyák egyhangúlag szavazták meg az olimpiai járadék bevezetését. Az ötkarikás bajnokok 1998, az ezüst- és bronzérmesek 2000 januárja óta részesülnek ebben, de az 1984-es olimpiáról távolmaradásra kényszerített, az akkori úgynevezett A kategóriás nemzetközi versenyeken dobogós helyezést szerzettek is élvezik a járadékot. A legnagyobb legendák (például az Aranycsapat tagjai) plusztámogatást is kaptak, amit a 2002-es kormányváltás után megszüntettek, s 2004 áprilisában a Nemzet Színésze mintájára megszületett a Nemzet Sportolója intézmény. Ám ki tudja, miért, a tizenkét sportlegendának nettó helyett csak bruttó félmillió forint járt (amit aztán később nagy nehezen szintén nettósítottak), és nem önmaguk választhatják meg tagjaikat, véleményükkel legfeljebb a folyamat részei, a döntést a kormányfő mondja ki.

Pedig a napnál is világosabb, hogy a Nemzet Sportolója cím minden lehet, csak politikai kérdés nem; Puskás Ferenc tavaly novemberi elhunyta után kiderült, mégis az. Még véletlenül sem Földi Imre jelölésével, hiszen az öt olimpián részt vett, ott egy arany- és két ezüstérmet nyert, világ- és Európa-bajnok súlyemelő már az eredeti tizenkettőbe is bőven befért volna. Ám a mostani jelölési procedúra során kiderült, akárcsak halványan orientálható konzervatív világnézettel manapság nincs esély a bekerülésre. Ennek két háromszoros olimpiai bajnok, Kárpáti György vízilabdázó és Fenyvesi Csaba vívó, valamint a labdarúgó Aranycsapatból Buzánszky Jenő és Grosics Gyula itta meg a levét, előbbi három még a 17-ről szűkített hetes listára sem fért fel. Amelynek tagjai közül például Schmitt Pál pontosan látta a jelölés feltételeinek további ellentmondását, amikor kijelentette, ő sokkal inkább lehetne a Nemzet Sportvezetője. Hiszen a sportolói mellé a vezetői múltat odabiggyeszteni olyan, mintha a Nemzet Színészének kiváló rendezőnek is kellene lennie. Persze különbség is akad, hiszen a színész megválasztása pillanatában is űzi mesterségét, viszont a hatvan év feletti sportoló múltbéli érdemei elhalványulhatnak annyira, hogy három olimpiai aranya ellenére kiejtik már az első rostán.

Eljátszhatnánk a gondolattal, hogy mondjuk negyven esztendő múlva előfordulhatna-e hasonló. Az optimistább modell szerint nem, de az sem mindegy, miért: azért-e, mert megváltoztatták a jelölési metódust és a Nemzet Sportolói politikai, vallási és egyéb meggyőződéstől függetlenül maguk hozzák meg döntésüket, vagy mert a magyar sportból akkorra már "kihalnak" az ilyen szinten eredményes legendák.

Addig is Keleti Ágnes elképzelt bejelentése helyett együtt kell élnünk azzal: Lamperth Mónika sportért (is) felelős miniszter és Gyurcsány Ferenc kormányfő felhívja Földi Imrét, hogy döntéshozóként nagy kegyesen gratulálhasson, miközben semmi köze ahhoz, Imre bácsi mennyit nyomott, lökött, szakított annak idején.

Deák Zsigmond, Magyar Nemzet