Ha félretesszük a napi politikát, és hajlandók vagyunk tényleg elvi kérdésekkel is foglalkozni, akkor nem mondhatunk mást, mint hogy Orbán Viktorék ismét liberálisok lettek. Igen, visszatértek 1988-90-es önmagukhoz, pontosabban a Fidesznek ahhoz a jellemvonásához, amely idővel kikopott a meghatározó vonások közül. Ám az élet úgy hozta, hogy ismét elő kellett venni a sifonérból a polgári engedetlenség eszközét, ismét ki kellett menni az utcára.

Az 1990. évi fordulat után a balliberális értelmiség, félve attól, hogy elveszíti előjogait a kultúrában és a sajtóban, minden erejével igyekezett fellázítani a lakosságot az MDF-koalíció ellen. Képtelen hazugságok özöne zúdult a jobboldalra (barna eső hull, Boross Péterék rendkívüli állapotot vezetnek be, elmarad a választás stb. stb.), amiből persze egyetlen szó sem volt igaz.

1994-98 közt úgy ítélték meg ugyanezek, hogy a dolgok "alapvetően rendben mennek", azaz a sajtóban és a kultúra összes egyéb terén vitán felül állt a hegemóniájuk. Hogy az országot Bokros, kígyó, féreg, privatizáció pusztította, az hidegen hagyta a "véleményformáló elit" tagjait, elvégre az ő üzletük virágzott.

1998 után azonban emberükre akadtak Orbánékban. Már előbb is sejtették, hogy baj lesz a csikócsapattal, ezért faragták őket havonta egy-két alkalommal, a vetésforgó szabályai szerint besorolva az antiszemiták, szélsőjobbosok, kisgazdák, egyebek közé.

Orbán Viktor kormánya azonban nemcsak az ő üzletüket rontotta el, hanem elkezdte felépíteni a XXI. századba lépő magyarság öntudatos, magabízó nemzedékét is. És ez több volt a soknál! Ezt nem tűrhették. Ezért kezdődött el 2001-től a minden mértéket meghaladó kulturkampf, amelyben a Fidesz végül alulmaradt, mert egész egyszerűen nem volt képes az aljasságnak azon bugyraiba alámerülni, amelyekben az úgynevezett hazai liberálisok meg szocialisták úgyszólván törzsvendégek.

Amióta Debreczeni József megírta, Gyurcsány Ferenc mennyire büszke a legordenárébb szellemi termékeire, például a 23 millió románra, nincsen semmilyen érdemi alapja annak, hogy a gyurcsányi hatalomgyakorlást demokratikus berendezkedésnek tekintsük. A magyar demokrácia üres forma, mint a weimari Németország volt Hitler hatalomátvételétől kezdve a Harmadik Birodalom intézményrendszerének kiépítéséig.

Ez a hazug rendszer manifesztálódik a Kossuth téri kordonban. A demokratikus Magyarország erői, köztük a Fidesz és a KDNP már több ízben megpróbálták úgymond törvényes úton elérni a korlátok eltávolítását. Miután ez nem sikerült, azt tették, amit demokratának tennie kell, ha belátja, hogy az állam antidemokratikus módon működik.

A Fidesz és a KDNP megjelent politikusai (az éppen távollévők egyhangú támogatásával) erőszakmentesen szétbontották az antidemokratikus hatalomgyakorlás tárgyiasult jelképét, a kordont.

Ha lennének liberálisok, akkor ott kellett volna ténykedniük Orbánék oldalán, és ha fizikailag lemaradtak is, legalább utólag, szóban és politikai erejükkel ki kellett volna állniuk a liberális bátorság eme újabb fényes tette mellett.

De nem tették. Mármint nem tette senki, aki ma Magyarországon a liberalizmus igéivel kufárkodik, és azzal szédíti az embereket, hogy ő liberális.

Elmaradt a teljes liberális sajtó, kussoltak a Várkonyi Tiborok és a Mészáros Tamások, vicsorított a Népszava és a Klubrádió, hallgat a Hayek Társaság és az SZDSZ.

Pontosabban ez utóbbi megszólalt. A leköszönő elnök, Kuncze Gábor (neki már úgyis mindegy) alaposan belerúgott a Fideszbe, de tőle nem is várhatunk mást.

Az egyetlen liberális, aki valamelyest, homályosan emlékszik még a liberalizmus tartalmára, Fodor Gábor. Ő próbált valamit megmenteni a kékek mikroszkopikus méretű becsületéből, amikor három nap késéssel eszébe jutott, hogy ha a Fidesz és Orbán mellett nem is áll ki, legalább a törvényes rend mellett azért megpróbál. Kiizzadt magából egy lányos kérést, miszerint le kell bontani "a népszuverenitás háza és a nép közé emelt" korlátokat. Ijedtében félig visszakozott, mielőtt még elveszítené a hatalom jóindulatát (tanult Morvai Krisztina példájából), és gyorsan közölte, hogy a polgári engedetlenség még nem jogos, mert a törvényes eszközökkel célt lehet érni. Mármint Fodor szerint.

Majd Fodor Gábor meglátja, mennyire fog célt érni a következő hetekben, az ő törvényes eszközeivel.

Azon mindenesetre elgondolkodhatna a hajdan fideszes politikus, hogy kiket kell valójában erőszakmentes viselkedésre felszólítani: a Fidesz erőszakoskodott-e az elmúlt öt hónapban vagy a rendőrség?

Ha már így hozta az élet, tisztázzuk, miért mondhatjuk, hogy nincsen liberális politikai erő a mai Magyarországon.

"El kell ismerni, hogy annak, amit én liberalizmusnak nevezek, nem sok köze van azokhoz a politikai mozgalmakhoz, amelyek mostanában ezen a néven szerepelnek" - állította Friedrich Hayek, amikor arról elmélkedett, hogy miért is nem konzervatív, s azt hiszem, hogy a mondat minden áthallása telitalálat. S nem csupán a Somogyi-Szabados szerzőpáros által az MSZP-vel egy táborba sorolt Fideszrôl van szó, hiszen az SZDSZ sem tudja már régóta eldönteni, hogy vajon legyen-e szocialistább a szocialistáknál, avagy vállalja nyíltan a (neo ide, neo oda) liberális értékeket.

Az előző bekezdést Török Gábor politológus adta közre az Élet és Irodalom hasábjain 1999. októberben, a Hayek Társaság két prominense, Szabados Krisztián (amúgy teljesen SZDSZ-es is) és Somogyi Zoltán (szintén "vérszadi") kezdeményezte "neoliberalizmus-vita" hozzászólójaként.

Még egy idézet: Mi, akik a demokratikus ellenzékben szerepet vállalva fordultunk szembe a letűnt előző rendszerrel, akik a rendszerváltás idején közösen küzdöttünk a diktatúra hazugságai ellen, és sokakkal együtt kivívtuk Magyarország függetlenségét és szabadságát, most hitet teszünk a rendszerváltás értékei, a demokratikus Magyarország és a szabad piacgazdaság mellett. Nem hagyjuk, hogy bárki megkérdőjelezze közösen vállalt eszméinket: a demokráciát és a szabad piacgazdaságot.

Ezt pedig négy "igazi liberális", Demszky Gábor, Fodor Gábor, Magyar Bálint és Pető Iván fogalmazta meg kiáltványában tavaly július 25-én. Közülük a jelek szerint csak Fodor Gábor emlékszik még valamennyire a demokrácia alapértékeire.

Mivel a liberalizmus nem az SZDSZ-szel és ezekkel a figurákkal kezdődött, nyúljunk vissza még korábbra, az eszme óriásaihoz. Például Benjamin Constant-hoz, aki világosan kimondta, hogy a lelkiismerettel ellentétes törvény illegitim, és minden szabadságszerető ember köteles annak végrehajtását megtagadni. Ez az alapelv köszönt vissza a nürnbergi perben, hiszen olyan igazság, amelyben az a szép, hogy nemcsak liberális alapról látható be.

A liberális állam és kormányzás teoretikusan szép példája az Amerikai Egyesült Államok. George Washington óta az elnökök az alábbi szöveggel teszik le fogadalmukat: Én, ... ünnepélyesen esküszöm, hogy az Egyesült Államok elnökének tisztét híven gyakorlom, s legjobb képességeim szerint fenntartom, megőrzöm és megvédelmezem az Egyesült Államok alkotmányát.

Érthető? Nem a Fehér Házat, nem a részvényeseket, nem a kongresszusi képviselők kocsiját, és nem az úgynevezett államérdeket. Hanem az alkotmányt.

Erről kellene szólnia a magyar liberalizmusnak, ha volna ilyen. Nem a kordont, nem az MSZP-vel kötött koalíciót, nem a zsíros igazgatótanácsi és felügyelő bizottsági helyeket meg a szolgálati autókat kellene védelmezni, hanem a magyar alkotmányt. Őszintén válaszolni arra a kérdésre, vajon tartható-e ez az állítás: egész Magyarországon demokrácia van, kivéve a Kossuth teret?

Nyiri János, gondola.hu
fidesz.hu