fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Felelős kerestetik
2007. február 7., 07:37
A balliberális kormányzatoknak mindig remek érzékük volt ahhoz, hogy nagytekintélyű értelmiségieket kompromittáljanak mindenféle kirakatjellegű bizottságosdival. Itt csak a jobb sorsra érdemes Solt Pál intő példáját említeném, akinek az ázsióját vészesen megtépázta a Medgyessy Péter által létrehívott Köztársasági Etikai Tanács balvégzetű kalandja. Magyar Nemzet publicisztika.

Egy magára adó értelmiséginek első pillantásra tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a diktatúra homályzónájából érkező Medgyessynek vajmi kevés lehet a köze bármilyen etikához - s ez a KISZ-csúcstitkárból "törvényesen és tisztességesen" milliárdossá vedlett Gyurcsány Ferencre is igaz.
Amikor a politikai hazugsághálóba és kormányzási válságba bonyolódott jelenlegi kormányfő kétségbeesésében a forradalom fél évszázados jubileumán azonosító nélküli kommandós legényeivel megtámadtatta a mérsékelt politikai ellenlábassal szimpatizáló békés tömeget, természetesen nem viselkedhetett demokrata módjára.

Egy valódi demokratának csakis a lemondás lett volna az egyedül választható út - ám egy demokrata nem alapozza a választási győzelmét előre megfontolt kampányhazugságokra; nem vereti meg előbb a Szabadság téren központilag megalázott, majd emiatt bosszút forraló rendőreivel a feltehetőleg nem rá szavazó békés polgárokat; s nem ránt össze függetlennek mondott bizottságot sem, hogy a személyes felelősségét elnapolja, elkendőzze, szétterítse.

Elfogadom, hogy a Gönczöl Katalin által vezetett "tényfeltáró" bizottság - amely érintetteket, jogtalanul meghurcoltakat, megsebesítetteket, megalázottakat nem kérdezett meg, így merőben új értelmet adott a tényfeltárás fogalmának - külön-külön feddhetetlen hölgyekből és urakból áll, akik tekintélyes életútjukat teszik nyomatékul a némiképp Luca székeként készült jelentés mögé; mindazonáltal élnem kell a gyanúperrel: naiv és jó szándékú ténykedésükkel mégiscsak egy antidemokratikus, weimarizálódó hatalomkoncentráció baljós céljait és törekvéseit szolgálják.

A bizottsági jelentés mindazonáltal nem szervilis (a Solt-féle tanács sem volt az): hihetőnek tűnik, hogy az augusztus 20-i, áldozatokat szedő tűzijáték meg a tévéostrom tanúsága szerint a rendőrség és a katasztrófaelhárítás - ebből következően a felelős kormányzat - nincs kellően felkészülve a rendkívüli tömegesemények idején kialakuló válsághelyzetek kezelésére. Ám hogy ezt feltétlenül a rendészeti szükségállapot intézményének bevezetésével kellene orvosolni, erősen vitatom: sem az augusztusi, sem a szeptemberi, sem az októberi káosznak nem volt konkrét, hatósági felelőse, így a rendőrségi törvény szigorítása nem a szabadságjogok biztosításához, hanem a félelemre alapozott rendpártisághoz, a jelenlegi hatalomgyakorlók által egyszer már megízlelt diktatúra előszobájához vezet.

A gyülekezési törvény módosítását sem lehet üdvözölni, ha kitiltja a népet a köztársaság főterének tekinthető Kossuth térről. E tekintetben mind a gigászi játszótérré alakítás, mind a parkőrökkel felvigyázandó Kossuth park ötlete megkerüli a demokrácia alapproblémáját: azt, hogy a hatályos alkotmány szerint a nép a hatalmat nem csupán a választott képviselői útján, hanem közvetlenül - a népszavazás, a szólás és gyülekezés szabadságának alapjoga által - is gyakorolja. Hogy tüntetni legfeljebb 24 óra időtartamban lehessen, az megfontolandó; csak akkor ezt bele kell írni az alkotmányba. Amitől amúgy el a kezekkel: alkotmányozásban Gönczölék nem kompetensek. Ne féltsék az országot a kétharmados többségtől: az is törvényes volna. (A 24 órás demonstrációs limit amúgy egyúttal azt is jelenti, hogy a politikai osztály - amely a kijevi események idején szinte egyöntetűen Juscsenko pártjára állt - egyszer s mindenkorra kizárná egy "narancsos forradalom" puszta elvi lehetőségét is...)

A Gönczöl-jelentés kiemeli, hogy a kialakult helyzetért eltérő mértékben az egész politikai osztály felelős - s ez azért különösen érdekes, mert ez a bizottság is kétségkívül a politikai osztály szerves részét alkotja. Személyesen felelős elsősorban Rákay Philip (ez nem vicc: neki Útinformként mondania kellett volna, hogy a Deák tér felé polgárverés van), a közmédia vezetői, a díszpolgárrá nemesített rozsdaprefektus, a bizottságot felkérő kormányfő és a mismásoló államfő is. Különben is új alkotmány kell - menjen mindenki haladéktalanul nyugdíjba! Azt persze nem tudni, ki maradna akkor Gönczöl szekerén.

Gergényi Péter vitán felül alkalmatlan, mert akkor is a hatalom antidemokratikus parancsait teljesíti szervilisen, ha a hatalom ezt letagadja. S annál alkalmatlanabb lesz, minél többször veret meg bennünket. Ám egy valódi demokrata a nehezen kivívott parlamentáris rendszer keretei között nem bújik a kettős mérce hazug és önáltató fedezéke mögé, s nem keni el az utcai rendőrterror iránti felelősséget az "egyrészt-másrészt" felelősségmegosztó handabandásával. Ha nagy levegőt veszünk, s elismerjük a vitatható legitimitású Gönczöl-grémium illetékességét, s ezáltal a közszolgálati média részfelelősséget visel a véres őszi eseményekért - mondjanak le a közszolgálati médiumok elnökei. Ha társadalmi mulasztásban felelősek a társadalomtudósok, ám távozzanak ők is. (Bár ennek a jogszerűségével és technikai lebonyolításával kapcsolatban komoly aggályok merülhetnek fel: társadalomtudósaink nem választás, sőt nem is kinevezés révén kerülnek pozícióba.)

Szálljon magába a nemzet egységét ezek szerint elégtelen módon képviselő köztársasági elnök is; de ne feledkezzünk meg a Gönczöl-bizottság legfontosabb következtetéséről sem: tűnjön el a közélet színpadáról a veszélyes útra lépett miniszterelnök! Hogy soha többé ne tudjon felkérni semmiféle bizottságot.

Csontos János, Magyar Nemzet


fidesz.hu