fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A szerbek meghamisították a népszavazást?
2007. február 7., 09:59
Bírálják a szlovákiai lapok Ján Kubis szlovák külügyminisztert, amiért az kedden a pozsonyi parlament európai ügyeket felügyelő bizottságának ülésén arról beszélt, hogy Vuk Draskovic egy magánbeszélgetésben elmondta: a szerb alkotmányról szóló októberi népszavazáson a hivatalos adatokkal ellentétben nem 50, hanem csak 42 százalékos volt a részvétel.

Kubis szemére vetik, hogy - ha valóban ilyesmit halott a szerb külügyminisztertől - tapasztalt diplomata létére ezt kibeszélte, mi több, ellentmondásosnak minősítette Draskovicot, s ily módon inkább "hasonlított Draskovicra, mint az EBESZ főtitkári posztját hat éven át betöltő önmagára" - írta szerdán a szlovák liberális polgári napilap, a SME.

Csáky Pál, aki a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) színeiben szintén tagja ugyanennek a bizottságnak, pikánsnak nevezte a történteket, miután a bizottság kormánypárti képviselői is megszavazták a koszovói rendezés tervét támogató szlovák álláspontot. Ez azért is feltűnő, mert az előző héten a parlament külügyi bizottságának szlovák kormánypárthoz tartozó elnöke, Boris Zala még azzal riogatott, hogy ha Koszovó önállósul és azon belül a szerb autonómia is létrejön, attól a szlovákiai magyarok is vérszemet kaphatnak, mert precedens-értékűnek tekintve a balkáni fejleményt, ők is autonómiát követelhetnek. Ez végső soron Szlovákia magyarok lakta régióinak elszakításával fenyegeti az ország területi egységét, Kubis külügyminiszter is hasonló aggodalmainak adott hangot - emlékeztetett rá az Új Szó szerdai számában nyilatkozó Csáky.

"Ennek ellenére végül még a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselői is úgy találták: a szlovák külügyminisztérium helyesen tette, hogy azonosult Martti Ahtisaari ENSZ-megbízott tervével, melynek két sarkalatos pontja éppen a független Koszovó és a nagyon széles közösségi jogokon alapuló szerb autonómia létrehozása" - mondta a szlovákiai magyar politikus.

Csáky szerint ezek után Boris Zala nyilatkozata nevetségessé vált. "Ugyanaz történt, amihez már hozzászokhattunk: összevissza beszélnek." A Robert Fico kormányfő Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) nevű pártján belül is a nemzeti szárnyhoz tartozó Boris Zala "ontja a saját butaságait, ami azért figyelemre méltó, mert mégiscsak ő a külügyi bizottság elnöke" - fogalmazott Csáky, aki úgy látja: "A Smer folyamatosan más mond és mást csinál."


MTI - fidesz.hu