fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az Illés klub emlékrendezvénye
2007. február 7., 11:15
A Illés klub pénteki összejövetelét a legendás zenekar január 29-én elhunyt vezetője, Illés Lajos emlékének szentelik - tájékoztatta Gittinger Tibor, a klub vezetője az MTI-t.

Az Illés KluBoschok Baráti Köre Illés Lajos temetésének napján tartja programját. A Kossuth-díjas művészt, az Illés együttes alapítóját pénteken 15 órakor, a fővárosi Fiumei úti sírkertben kísérik utolsó útjára.

A Fővárosi Művelődési Házban aznap este Illés Lajos életéből mutatnak be vetített képeket, és videoklipet készítenek szólókorszakának egyik instrumentális szerzeményéhez.

Kiállítják a pop- és rockzenészeket megörökítő Hérics Nándor festőművész két portréját Illés Lajosról, s további Illés-képeket, valamint diszkográfiákat is bemutatnak.

A klubrendezvényen jelen lesz Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Bródy János, de vendégfellépőket is várnak - közölte a klubvezető.

Az este folyamán a klub állandó zenekara, az FG4 Illés-Fonográf Emlékzenekar két blokkban csak Illés-dalokat játszik - mondta Hoffmann György, az együttes menedzsere.

Illés Lajos számai közül elhangzik például a Lehetett volna, az Élünk és meghalunk, a Valahol egy lány, és a Miért hagytuk, hogy így legyen?

Hoffmann György kiemelte, hogy az FG-4 tagjai az Illés zenéjén "nőttek fel", s mindig nagyra becsülték Illés Lajos zongorajátékát, technikáját.

A baráti kör az Illés együttes 2005 augusztusi búcsúkoncertje után indította el programjait a Fővárosi Művelődési Házban, amely valaha a zenekar törzshelye volt. A szervezet elnevezése a Bosch kultúrházra utal, ahol az együttes pályája kezdetén játszott.

A klubban más alkalmakkor is rendszeres vendégek a zenekar tagjai. Tavaly nyáron "kihelyezett" klubnapot rendeztek Kisorosziban, Illés Lajosnál.


MTI - fidesz.hu