fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Zöldkommandót állítanának fel a rendőrök
2007. február 8., 12:27
Úgynevezett "zöldkommandó" létrehozását tervezi Bene László országos rendőrfőkapitány; az egység célja az országba érkező illegális szemét felderítése lesz - mondta Garamvölgyi László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Az ezredes megerősítette a Népszavában csütörtökön közölt információt, amely ennek a szervezeti egységnek a felállításáról szólt, de hangsúlyozta: ez egyelőre még csak terv, és a legkorábban csak a második negyedévben kezdheti meg működését az egység. Felidézte: az elmúlt időszakban megnőtt az illegális szeméttel, környezetszennyező és környezetkárosító anyagokkal kapcsolatos visszaélések száma. Az országos rendőrfőkapitány ezért tervezi, hogy - elsősorban a határőrséggel és a vám- és pénzügyőrséggel szorosan együttműködve - az élére álljon az ilyen jogsértések felderítésének. Mint mondta, nagy valószínűséggel a Rendészeti és Biztonsági Szolgálat (Rebisz) állományából hozzák létre az egységet, de egyelőre még az is tisztázatlan, hány főből fog állni. Az egység a közutakon és köztereken tartana speciális ellenőrzéseket, hogy így szűrjék ki az illegális szemészállítmányokat.

MTI - fidesz.hu