fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Terrorizmus: Nagy-Britanniában vádat emeltek öt személy ellen
2007. február 9., 07:46
Öt személy ellen vádat emeltek a múlt héten a közép-angliai Birminghamben leleplezett terrorista összeesküvés részvevői közül a brit terrorizmusellenes törvény alapján - közölte pénteken a helyi rendőrség.

Az őrizetbe vettek közül egy hatodik személyt elengedtek, egy főnek pedig még folytatják a kihallgatását. Két őrizetest már korábban szabadon bocsátottak. A vádlottakat - egy kivételével a 30-as éveikben járó, Birminghamban, illetve a nagyváros környékén élő pakisztáni származású brit férfiakat - a tervek szerint már pénteken bíróság elé állítják.

Múlt hét szerdán kilenc személyt gyűjtött be a brit rendőrség és a belső elhárítás nagyszabású akció keretében Birminghamben. A lefogottakat azzal vádolják, hogy összeesküvést szőttek egy muszlim vallású brit katona elrablására és kivégzésére.

MTI - fidesz.hu