fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fidel Castro javul
2007. február 9., 08:20
Fidel Castro kubai vezető napról napra jobban van, és már belefolyik az ügyekbe is - közölte a testvére, Raúl Castro egy havannai esemény alkalmából újságírókkal.

Fidel napról napra jobban van, sok gyakorlatot végez, van a keze ügyében egy telefon, minden fontos dologról tudomása van, és mindent megkonzultálnak vele - mondta az ideiglenes elnök a havannai könyvvásár megnyitóján, helyi idő szerint csütörtökön. Raúl szavai megerősíteni látszanak egy január 30-án közzétett televíziós felvételt, amelyen Fidel Castro a korábbinál jobb állapotban volt látható.

A felépülés menetéről egy részletet elárult Venezuela havannai nagykövete is, aki aznap korábban elmondta: a beteg ismét tud táplálkozni. A gond az volt, hogy nem tudott szilárd ételt magához venni, de ez már jelentősen megjavult - mondta a diplomata.

Fidel Castro tavaly július 31-én ideiglenesen átadta a hatalom gyakorlását öccsének, Raúlnak, mert meg kellett műteni. Betegsége mibenlétét államtitoknak minősítették, de azt következetesen hangsúlyozták, hogy a legfőbb vezetőt nem halálos kór támadta meg.

MTI - fidesz.hu