- Megvan az első harmincmilliárd, az első uniós segély, ezt Magyarországon mitikus dicsfény övezte, és valószínűleg Borsod is ettől megy majd a mennybe. Legalábbis így tervezik ezt azok, akik meghirdették a pályázatot.

- Ennek nagyon örülünk.

- Tudom, hogy nem annyira rózsás arrafelé az élet, a lakosság kétharmada, de a fele biztosan olyan helyzetben van, amely már majdhogynem reménytelennek nevezhető.

-Azt gondolom, a legfontosabb, hogyha néhány év múlva Borsod-Abaúj-Zemplénről beszélünk, ennél jobb legyen.

- Túlzó ez a szám?

- Sajnos közelít a valósághoz. A határ menti, körülbelül harminc-harmincöt kilométeres sáv igen nehéz helyzetbe került, mert a mezőgazdasági munkahelyek számának csökkenése után nem jött be más vállalkozás. És a gazdák most semmilyen támogatást nem kaphatnak. Nagy gond az iskolák bezárása, és az idei költségvetés még nagyobb problémát jelent a településeknek. De nemcsak a picikre gondolunk, mert az ezerötszáz fős települések százhúsz tanulóval működő iskolái közül is be kell zárni némelyiket, és az iskolabusz reggel viszi, este hozza a gyerekeket. Az aprófalvaknál nincs buszjárat, posta, nincs munkahely, és kevesebb már a bolt, mint korábban. S nem hiszem, hogy a Csereháton fog egy multi vagy egy nagyobb magyar vállalkozás megjelenni.

- Esetleg a szlovák adórendszer elszívó hatása túl erős...

- Lehet benne valami, hogy a szlovák támogatási és adórendszernek van ilyen hatása. Mi azt reméljük, hogy az uniós pénzek legalább a nagyváros környéki beruházásoknak segítenek, mert az ingázás itt klasszikus foglalkoztatási mód volt. Beutaztak Miskolcra, és ott végezték a napi munkájukat, aztán utaztak haza. Ám attól tartok, az uniós pénzek a mi hátrányos helyzetű térségeinkben nem nagyon fognak megjelenni. A miniszterelnök ígérte ugyan a hátrányos helyzetű kistérségek támogatását, de az idei költségvetésben a leghátrányosabb térségeknek milliárdokkal kevesebb jut, mint 2006-ban.

- A miniszterelnök ellátogatott az alsóvadászi romatelepre, és támogatásról beszélt. S ha támogatásról hallok, nekem mindig a Kádár-rendszer átkos hagyatéka jut eszembe, hogy az valami juttatás, segély, ingyenpénz. Gondolom, ennél azért több kellene.

- Így van. A támogatás ma is azt jelenti, hogy ingyenpénz, vissza nem térítendő. Amit a miniszterelnök és népes kísérete megnézett, az olyan telepi felújítás, amely az ENSZ segélyszervezete és a magyar kormány Cserehát programjának közös támogatásával történt meg. Ez a telep rendjének kialakítása.

- Ez mit jelent az egyes embereknek?

- Nem a személyek kapták. Néhány virágtartó, pad, egy-két kút rendbehozatala, s az utcakép javítására tett kísérlet. Erre 1,7 millió forintot használtak fel.
-Számolnak azzal, hogy elnéptelenedett, összefüggő területek alakulhatnak ki?

- Ha nem számolunk vele, akkor is meg fog történni az elkövetkezendő másfél évtizedben, s nagyon sok olyan falvunk van, ahol húsz-harminc ember lakik. Oda nem fog multi telepedni, de meg kellene találni a speciális segítséget. Fent lehet tartania magát az embernek erdőművelésből, erdőgazdálkodásból, ez még segíthetne. De ha nincs iskola, bolt, orvos, akkor minek maradjak én ott? Ha az az üzenet, hogy az állam mindenből kivonul, akkor nekem is mennem kell. És az itt lakók ingatlanaik árából nem tudnak másutt lakást venni. Félő, hogy ebből aztán kis Latin-Amerika fog kialakulni a nagyvárosok köré. Bádogváros.

- Nézzük a városokat!

- Miskolc abba a helyzetbe került, hogy elveszítette nehéziparát. És a környéken a bányászat is megszűnt, meg a nőket foglalkoztató fonoda. Nagyon nagy a munkahelyvesztés, s nem jött a helyébe szinte semmi. Még a Miskolci Egyetemen végzettek jelentős része is elmegy az ország belseje felé, a Budapest-központúságot nagyon érezzük.

- Hogy néz ki az egészségügy?

- A megyei kórház, valamint az ózdi és a sátoraljaújhelyi, bár csökkentett ágyszámmal, ám kiemeltként szerepel, a többinek küzdenie kell az aktív ágyakért. A szikszóit kijelölték krónikus kórházzá, pedig négy éve másfél milliárd forintért újították fel. Úgy látszik, valakiknek csípi a szemét, hogy egyáltalán van egy ilyen kórházunk. A másik nagy gondunk az edelényi tüdőszakkórház. A tbc világszerte ismét megjelent, ezért is fontos, hogy az edelényi kórház ne szűnjön meg. Azt kértük a minisztertől, hogy a szikszói kórház megmaradjon, életképes ágyszám maradjon a miskolci tüdőkórházban és az edelényiben. Ha ez megtörténik, a megyénkben rendben lesz az ellátás. De úgy látjuk, süket fülekre találtunk, ezért megpróbáltunk aláírásgyűjtéssel, élőlánccal harcolni az igazunkért.

- Mi a helyzet az alapellátással?

- Ott is gondok vannak, van jó néhány betöltetlen körzet, s ha több lesz, még jobban rá leszünk szorulva a kórházra.

- Vita zajlik a régiók és a megyék között. Az önkormányzati választások után ellenzéki fölény alakult ki a megyei önkormányzatokban, de volt az a gyanús Lamperth Mónika-megnyilatkozás, amely azt sugallta: a kormány megtalálta, hogy a központi pénzek mely csatornákba jussanak. Korábban hogyan nézett ki a régiók és a megyék viszonya?

- A megyerendszert 1990 után az MSZP fenn akarta tartani, az SZDSZ nem, az 1994-es választások után az SZDSZ nem akarta, az MSZP kardoskodott mellette. Jöttek az uniós csatlakozás előkészületi munkálatai, s bár a törvény azt mondja, hogy megyei önkormányzatok vannak, az uniós csatlakozásnál határozat született, hogy régiókat alakítsunk ki, és az uniós pénzeket régiós szinten kell elosztani. Ezzel semmi gond nem volt a 2004 és 2006 közötti időszakban, olyan értelemben, hogy nem kellett önkormányzati, választott testületnek lennie a régióban. Az MSZP úgy gondolta, hogy megpróbálja ennek az átalakítását. Ez kétharmados törvény, az ellenzék nem támogatta, tehát maradt önkormányzati szinten megye, az uniós pénzek felosztása pedig a regionális fejlesztési tanácsoknál történt. Lamperth Mónika azt mondta: tudja a dolgát. Most látjuk, igen, hiszen a fejlesztési tanácsoknál olyan miniszteri megbízottak vannak, akik a kormány küldötteiként többséget alkotnak, és úgy gondolják, pontosan elegek ahhoz, hogy a pénzeket elosszák, senkivel nem egyeztetve. A tanács elnökét nem a választott emberek közül vették, hanem a miniszter küldötteit tették oda. A pártkomisszárok döntik el, hova milyen pénzt adnak, a többieknek statisztaszerepet szánnak.

- Milyen pénzek fölött diszponálnak a regionális tanácsok?

- Részben magyar források is vannak, eddig ezeket a megyei fejlesztési tanácsnál osztották fel az infrastrukturális fejlesztésekre. Ez jó is volt. Tíz év után el kellett ezt vinni a regionális tanácshoz, mert most fideszes megyei elnökök vannak. A kormánypártiak nem bíznak semmit sem a véletlenre. A regionális fejlesztési tanácsoknál csak egyféleképpen lehet szavazni. Ha a miniszter küldötte, aki általában a tanács elnöke is, valamire igent mond, mindenkinek kötelező föltennie a kezét a kormányzati oldalról. Abszolút kézi vezérlés.

- Ha nem a megye dönt, hanem a regionális tanács, amelyet Budapestről, a központból irányítanak, ahonnan aligha lehet belátni a helyzetet, van esély arra, hogy ezek a pénzek el tudnak jutni oda, ahová kellene.

- Az figyelhető meg az elmúlt másfél évtized területfejlesztésében, hogy a leszakadók még jobban leszakadnak. Attól tartok, hogy a tőkehiányos területek csak mézesmadzagot kapnak. Ez a kisvállalkozásoknál is így van, a multik más kategóriát jelentenek. Tehát a mi megyénk vállalkozásai nem fognak kellő támogatást kapni, mert vagy vagyontalanok, vagy ilyen mértékben nincsen saját erejük. Félek, hogy a területfejlesztési politika nem tudja megoldani a leszakadó térségek felzárkóztatását.

magyarhirlap.hu - fidesz.hu