A család őse, Horthy István 1635-ben kapott nemességet II. Ferdinánd királytól. A későbbi kormányzó 1868. június 18-án született Kenderesen.

Elemi iskolai tanulmányait ugyanitt kezdte, és a debreceni református kollégiumban folytatta. Sopronban, a Lähne-tanintézetbe járt gimnáziumba, majd a fiumei tengerészeti akadémia növendéke lett. Sorhajóhadnagyként szolgált, amikor 1909-ben kinevezték Ferenc József szárnysegédjének, 1914-től pedig sorhajókapitány lett (a szárazföldi alakulatoknál ez az ezredesi tisztségnek felel meg). Az első világháborúban először a Habsburg nevű csatahajó parancsnoka, majd a monarchia legkorszerűbb csatahajója, a Novara cirkáló kapitánya, egyben a hajó által vezetett hajóraj parancsnoka lett. Egy, az olaszok elleni akcióban ő maga is megsérült, de ágyban fekve eszméletvesztésig folytatta az ütközet irányítását. 1918-ban leverte a cattarói matrózlázadást, majd ellentengernaggyá és a királyi flotta parancsnokává nevezték ki. Ez év októberében át kellett adnia a flottát a Szerb-Horvát-Szlovén Nemzeti Tanácsnak, novemberben pedig altengernagynak nevezik ki.

A Tanácsköztársaság idején csatlakozott a francia megszállás alatt levő szegedi ellenforradalmi szervezkedéshez, és gróf Károlyi Gyula kormányában hadügyminiszter lett. Később, függetlenítve magát, a Nemzeti Hadsereg Fővezére lett, Siófokon rendezte be hadiszállását, és saját katonai közigazgatást vezetett be a Dunántúlon. Szemére vetik, hogy hagyta működni a rongyosgárdát, és nem akadályozta meg a fehérterrort. A különítményeknek a megtorlások mellett nagy részük volt a nyugati határszél megtartásában is. Többek közt részük volt a soproni népszavazás kiharcolásában, melynek következtében Magyarországon maradt a várost és annak környéke. Az antant őt tartotta legalkalmasabbnak a belső stabiliás megteremtésére, így ő vette át az ország irányítását, miután egy esős napon, híres fehér lován bevonult Budapestre, és elmondta történelemkönyvekből is ismert beszédét a vörös rongyokba öltözött fővárosról. Pár hónappal ezután, az ország vezetőjeként nehéz választás előtt állt: aláírja-e az ország vezetése a trianoni békeszerződést, vagy szerezzenek érvényt annak erővel az antant-hatalmak. Az előbbit "választotta". A IV. Károly király által elkövetett két visszatérési kísérlet miatt is nehéz lelkiismereti döntést kellett hoznia, ugyanis annak idején hűséget fogadott a királynak, akit egyébként kedvelt is.

Kormányzóvá választásával katasztrofális állapotú, a világháborúban kimerült, megcsonkított, vesztes ország irányításába kezdett az akkor 53 éves Horthy, aki kemény kézzel kezdett a rendrakáshoz. Miniszterelnökei, különösen Teleki és Bethlen segítségével konszolidálta az országot, kultuszminisztere, Klebelsberg Kunó nevéhez fűződik a népiskolai program, amellyel fölszámolták a tömeges analfabétizmust. Sikerrel tört ki a külpolitikai elszigeteltségből.

Elmondható, hogy nem tűrte sem a jobb-, sem a baloldali szélsőségeket: ismert, hogy Rákosi és Szálasi egy börtönben ült ezekben az években. Tény ugyanakkor, hogy az ő kormányzósága alatt születtek a zsidótörvények. Hitlert nem kedvelte, azonban vele szemben is régi vágású, konzervatív úriemberként viselkedett. Fő törekvése természetesen a trianoni békeszerződés revíziója volt, melyet a 30-as évek végétől rövidéletű siker koronázott: több országrész visszakerült a csonka hazához. Diplomáciája egy ideig sikerrel ravílozott a németek és a szövetségesek közt (Kállay-kettős), de a németek bevonulását végül nem sikerült megakadályoznia, és mivel a hadsereg vezérkara is elfordult tőle, ezért a kiugrási kísérlete sem sikerült. A háborúban elvesztette egyik fiát, a kormányzó-helyettesi tisztséget betöltő Istvánt, aki repülőbalesetben hunyt el. Az eset máig vitatott. Miklóst, a kisebbik fiát pedig elrabolták a németek, és ezzel zsarolták őt a sikertelen kiugrási kísérlet után.

A háborút követően amerikaiak fogságába került, a nürnbergi per során tanúként hallgatták ki, és még Sztálin is visszautasította, hogy vádlottként álljon a törvényszék elé. Felesége romló egészsége miatt Horthy családjával végül Portugáliába költözött.

Reménykedéssel tekintett az 56-os forradalom elé, viszont annak leverése után elment az életkedve.

1993-ban Kenderesen, a családi sírboltban újratemették. A temetés politikai viták kereszttüzébe került a balliberális oldal részéről. Személyét még ma is ellentmondásosan ítélik meg, de a kommunizmus elfogult, egyoldalú Horthy-képét már nem tartja elfogadhatónak a történettudomány.


MNO - fidesz.hu