Pedig a jelek szerint Putyin nem pusztán az orosz-amerikai viszonyra gondolt, amikor kétségeinek adott hangot. Ha megismerkedünk az eredeti változattal, nehéz lenne vitatkoznunk megállapításaival. A többpólusú világrendszer jobb, mint az egypólusú - jelentette ki többek között. Ezzel ugyebár Kalkuttától a Tűzföldig egyetérthetnek mindazok, akik nem szeretnek egyazon bájmosollyal bólogatni mindenre, viszont úgy gondolják, hogy a világ elég tágas ahhoz, hogy ne egyetlen központból diktáljanak.

Putyin azt is leszögezte, hogy az Egyesült Államok a katonai konfrontáció útjára lépett. 2001 óta másról sem szólnak a politikai híradások, csak erről a tényről. Afganisztánban és Irakban, a szent terrorizmusellenes háború egy-egy állomásán jól nyomon követhető, hogy Washington immáron nem a diplomáciai nyomásgyakorlást tartja célravezetőnek.
Azt is mondta az orosz elnök, hogy a NATO amerikai nyomás alá került. Ez is igaz, Szekeres hadügyminiszter ténykedése legalábbis nem cáfol rá. Egyszóval Putyin a hallgatósága elé rajzolta mindazt, amit a világon mindenki lát, hall és tapasztal, azokat is beleértve, akik illedelmesen hallgatnak a kétségbevonhatatlan amerikai szupremáciáról.

Csakhogy Vlagyimir Putyin érdekeket sért, és ezért bűnhődnie kell. Így lesz Amerika-ellenes, orosz nacionalista vagy éppen KGB-s diktátor az uralkodó világsajtóban (ez utóbbi vádról azért halkan jegyezzük meg, hogy rendszerint azok citálják elő, akik mögött súlyos bűnök, sorozatos tömeggyilkosságok, földrészek és nemzetek gazdasági tönkretétele áll). Ahhoz, hogy megértsük, miért nyilatkozott ilyen nyíltan az orosz elnök, képzeljük el egy pillanatra, hogy Moszkvából szemléljük a világot. Közvetlenül a nyugati határon új NATO-országok gyűrűje vesz körül bennünket, lengyelországi rakétatelepítésről érkeznek a hírek, Fehéroroszországban és Ukrajnában a társadalmi nyitottság leple alatt nyílt oroszellenes bujtogatás zajlik, a börtönbe zárt oligarchák védelmében lármázik a világsajtó.

Putyinnal bizonyos ügyekben vitatkozni kell, de elfogadhatatlan, hogy régi oroszellenes beidegződésekre alapozva bűnbaknak kiáltsák ki. A washingtoni, londoni, brüsszeli szempontok elfogadásában jeleskedőknek be kellene végre látniuk, hogy Oroszország is helyet követel magának a nap alatt, s nem tűrheti, hogy fenyegessék, gazdaságilag elszigeteljék.
Nagyhatalmi játszma ez a javából, és nem biztos, hogy nekünk, magyaroknak sietni kellene az ilyen vagy olyan értelmű nyilatkozatokkal. Addig legalábbis nem, amíg nem bizonyítja bárki, hogy az atlantizmus az egyedül üdvözítő megoldás Európának.

Hiszen a jaltai rendszer érezhetően recseg-ropog, államok tűntek el, újak születtek, a '45-ös szövetséges előbb ellenség, majd barát lett - nincsenek tehát kőbe vésett szabályok, amint azt az Európai Unió közelmúltjának története, kiútkeresése, belső vívódása is jelzi.
Az új világpolitikai folyamatokban az orosz elnök beszéde nem mérföldkő, nem valami új hidegháború kezdete, pusztán az ismert tények összefoglalása.

Szentesi Zöldi László, Magyar Nemzet