fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szerdán tárgyalja a bíróság Toller László balesetét
2007. február 12., 13:30
Szerdán tárgyalja a Szekszárdi Városi Bíróság a Toller Lászlót, Pécs volt polgármesterét és sofőrjét az elmúlt év júniusában ért közlekedési baleset okozójának büntetőperét - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Hauszmanné Szőke Rita, a városi bíróság elnöke.

A vádlott ellen halálos közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a városi ügyészség tavaly novemberben - közölte a városi bíróság elnöke. A vádirat szerint a június 19-én a 61-es úton történt balesetet - amelynek következtében a Toller László szolgálati gépkocsiját vezető Szőke László három héttel később életét vesztette, a politikus pedig maradandó egészségkárosodást szenvedett -, döntően a vádlott szabályszegései okozták.

A Mercedes sofőrje úgy kezdett egy teherautó, valamint egy pótkocsis járműszerelvény előzésébe, hogy a manővert nem tudta a záróvonal előtt befejezni, a szemből érkező személykocsi vezetője megpróbálta az ütközést elkerülni, lehúzódott az útpadkára, amely azonban megdobta a járművet, és az a bal oldali árokpartnak csapódott. A balesetet követően a gépkocsi vezetője belehalt sérüléseibe, Toller Lászlót pedig kómás állapotban jelenleg otthonában ápolják.

Az első tárgyalási napra valamennyi szakértő és tanú megidézést kapott, amennyiben nem érkezik a zárt tárgyalás elrendelésére vonatkozó kérelem, a bíróság nyilvános eljárás keretében tárgyalja a büntetőpert - közölte a városi bíróság elnöke.

MTI - fidesz.hu