Bécset keresztül-kasul behálózzák a villamos- és buszjáratok, amelyek szervesen kapcsolódnak a hat metróvonalhoz. Két nap múltán jöttünk rá, hogy nem kellett volna ötszáz métert gyalogolni a földalattihoz, mert a másik irányban van közelebb is megálló. Ez egyébként Bécs egyik szlömös szegletében, a XII. kerületben volt.

Vasárnap reggel átkeltem a pesti belvároson. Jóformán néptelen volt a Ferenciek tere meg a Kossuth Lajos utca, kocsi, gyalogos csak elvétve egy-egy. Minden város a szebbik arcát mutatja, amikor nem hömpölyög a csúcsforgalom, nincs a rettenetes zaj és a kipufogófüst.

Pestnek azonban ez a szebbik arca is ijesztő. "Az utcán por, bűz, német szó, piszok" - írta Arany János vagy százharminc évvel ezelőtt, ezzel jelenítve meg, ami visszataszító "Dunánk szélén, a pesti parton".

A helyzet annyiban rosszabb az Arany koráénál, hogy most lihegni illik a gyönyörtől, ha német szó hallik a "Cityben".

Az Erzsébet híd aszfaltja göröngyös, ráz. A Szabad sajtó út, a "Felszabtér" szintén. Valamilyen ismeretlen okból minden egyöntetűen koszos. Évtizedes mocsok borítja a homlokzatokat, az aluljáró oldalkorlátait, az összes utcabútort.

A Kossuth Lajos utca minősíthetetlen. A Ferenciek templomának oldala, akárcsak a legtöbb palotáé, embermagasságig graffitikkal éktelen. A Horváth-ház (hol Landerer és Heckenast nyomdája meg a Batthyány-kormány működött vala) félig lepusztult, de kit is érdekel a magyar polgári ethosz?

A volt Úttörő áruház helyén nagy böszme épület lesz, akárcsak a Szép (?) utca sarkán. Az Úttörő megmaradt kisebbik épülete kitűnő díszlet lehetne akár egy háborús filmhez is. A környező homlokzatokon sem kellene sokat alakítaniuk a flmeseknek. Csak le kellene szerelni az idegen nyelvű cégtáblákat (már ha véletlenül magyar filmet akarnának itt forgatni).

Az utca legszebb ékessége az exkluzív angliai használt ruhákat árusító üzlet. És ez nem vicc. Mintha egy isten háta mögötti porfészekben lennénk, valahol a rég megszűnt British Empire egyik világ végi szegletében.

Az Astoriánál a múzeum felé fordulva elnézi az ember a körút közepét. Girbe-gurba villamossínek fénylenek a több éves úti mocsokban, mellettük utcahosszat törött az aszfalt, a megállóban félig kiszedett kitérő, az egyik váltó ott rohad a földben, ki tudja mióta. Tudják-e vajon még a lakosok, hogy Budapest villamosvasúti hálózata 1913-ra érte el a valahai legnagyobb kiterjedését? Hogy maholnap száz esztendeje csak a leépülés...?

És miféle bal sors kényszere, hogy a pesti reformátusság központjában a csodálatos klasszicista templom és háztömbje fuldoklik a Kálvin téri borzalmak gyűrűjében? Az egyik pénzintézet viszonylag tetszetősen felújította az egyik bérpalotát, de két másik telken sikerült még a szemközti szálloda harmadosztályú architektúráját is alulmúlni. Ormótlan üvegtáblák veszik körül a Múzeum utcai elegáns homlokzat megmenekült darabját, és röhögnek a Nemzeti Múzeum impozáns épületén.

Ember és környezete szimbiózisában lehetséges az egymást erősítő emelkedés, mint például Bécsben. Az ikerfővárosok közül száz esztendeje Budapest messze maga mögé utasította a császárvárost. Ma a térdéig nem ér.

Budapest szimbiózisa Demszky Gáborral - ezt érhetjük tetten a főváros meghatározó pontjain. Maholnap összeomló Margit híd (nem kell ide háború), kültelki viszonyok a világörökségi oltalom alatt álló részeken, sorban bontott műemlékek, lepusztuló nappali tömegközlekedés (bezzeg az éjszakai! Azt fejlesztik, mintha kuplerájvárost vezetnének...), fogyatkozó lakosság, rosszkedv, minden érték pusztulása.

Hogy is mondta Arany? Por, bűz, német szó, piszok... Maholnap a török kori város képei elevenednek meg ismét. Persze ne legyünk optimisták, mi csak szeretnénk a dinamikusan emelkedő Törökországhoz hasonlítani. Inkább az afrikai exgyarmatokon kellene körülnéznünk, ha a jövőnket akarjuk előre látni.

Nyiri János, gondola.hu
fidesz.hu