A miniszterelnök ismét általános reformpolitikai szólamokat pufogtatott, még a kétszáz évvel ezelőtt született, mártírsorsú Batthyány Lajos miniszterelnök emlékét sem kímélte.
Nem háborúskodásra, hanem nyugodt reformpolitikára van szükség - szögezte le Gyurcsány a kordonnal tegnap is körbezárt Parlamentben. Benne, mint elmondta, "nincs indulat és harag", és "testvérküzdelem helyett" szerinte "demokratikus hazafiságra van szükség". Ehhez számára Batthyány Lajos tettei adnak erőt. Ha már tanulni akar a valóban hazafiként számon tartott elődtől, akkor talán a Batthyány-kormány igazságos közteherviselésre való törekvését valóban dicséretes dolog lenne követnie. Azt pedig, hogy a kormányfőnek miért pont a polgári esküvő jogintézményének megteremtése az egyetlen és fontos említésre méltó reformintézkedés a XIX. század végéről, csak találgatni tudjuk.

Bár egy szót sem szólt a szónok tegnap arról, mi indokolja, hogy a Batthyány-kormány miniszterének, Kossuth Lajosnak a szobrát kordonnal zárják el a nép elől, mégis reménnyel tölt el Gyurcsány ígérete, miszerint óvni és védeni fogja a szólás és gyülekezés szabadságát. És "meghallja" majd "azok panaszát, akiket méltánytalanság és jogsérelem ér". Bár ez utóbbi kijelentéssel van egy kis gondom: Gyurcsánynak el kellene végre döntenie, hogy ebben a mostani reformkorban a császári szerepet akarja-e eljátszani, vagy a felelős miniszterelnökét. Ha az utóbbit, nem elegendő meghallani a Tiborcok panaszát.

Gyurcsány Ferenc szerint az ország támogatja a "kiigazítást". Mintha a kormányfő valóban (ahogy Navracsics Tibor olyan találóan megjegyezte) egy előkelő idegen országbeli útirajzíróként szemlélné az országban zajló eseményeket, aki csak a számára tetsző dolgokat jegyzi le, és akit a vendégül látó házigazda ügyesen elterelt a tüntetések, a kórház- és iskolabezárások ellen tiltakozók látványától. Gyurcsány beszédében - mint macska a forró kását - mindvégig kínosan kerülte a megszorítás szót.

Amilyen homályosan és adatok nélkül értékelte a múltat a miniszterelnök, megspékelve azzal a nyilvánvaló hazugsággal, hogy a szociális jóléti kiadások miatt borult fel a költségvetés egyensúlya, olyan konkrét ígéretekkel halmozott el minket, amikor a jövőről beszélt. Majd beleszédültem az olyan impozáns tervekbe, mint hogy a kaposvári kórházban egy-két ágyas szobákat alakítanak ki, televízióval és internetkapcsolattal látják el a kórtermeket, és a világhálón keresztül lehet majd választani, hogy ebédre az A vagy a B menüt kéri-e a beteg. De sajnos ma még egyre gyakrabban kapunk olyan híreket, hogy valaki csak azért halt meg, mert nem jutott időben kórházi ágyhoz, és ezért túl későn operálták meg. És miközben a kötelező óraszám emelése miatt tanárok ezreit bocsátják el, iskolák sorát zárják be, fel sem tudjuk fogni Gyurcsány vízióját a fekete tábla és kréta helyét minden iskolában elfoglaló kétoldalú virtuális kommunikációs technikáról.

Értetlenül állunk a tervek előtt, hiszen a kormányfő is rögzítette a tényt, hogy Magyarország a rendszerváltás óta tartó időszak legnehezebb hónapjait éli. Valóban azért kell bezárni a kórházakat, hogy orvosi és ápolónői bérek helyett tévére meg számítógépre költsük a társadalombiztosító pénzét? Tényleg azért kell tandíjat fizetni az egyetemistáknak, hogy a fekete tábla és kréta helyett az elektronikai cégek hasznát biztosítsuk? A miniszterelnök azt ígérte, ez az év lesz a legnehezebb, jövőre már nem csökkennek a reálbérek, 2009-től pedig már tényleg jobb lesz. Vajon csupán én tehetek róla, hogy egy szavát sem hiszem el?

Torkos Matild, Magyar Nemzet


fidesz.hu