fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Magyarországon még mindig alacsony a foglalkoztatottság
2007. február 13., 11:50
Az Európai Unió régi tagállamai közül Görögországban és Spanyolországban sikerült 2002 és 2005 között a 60 százalék alatti foglalkoztatási rátát e szint fölé emelni, Olaszországban viszont nem, így ebben az országban ugyanúgy 60 százalék alatti volt a foglalkoztatás, mint az új tagállamok közül négyben, közöttük Magyarországon is - derül ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által kiadott munkaerőpiaci tanulmánykötetből.

A ráta azt fejezi ki, hogy a 15-64 éves munkaképes korúnépesség milyen aránya foglalkoztatott. Az Európai Unió célkitűzése, hogy a ráta közösségi átlagban 2010-re érje el a 70 százalékot. Ehhez egy sor tagállamnak 70 százalék feletti foglalkoztatást kell produkálnia, hogy ellensúlyozzák a 70 százalék alattiak teljesítményét. Dánia már 2005-ben csaknem 76 százalékos foglalkoztatást ért el, Hollandia, Svédország, valamint az Egyesült Királyság teljesítménye is 70 százalék feletti volt.

Az új tagállamok közül Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovákia rátája volt 2002-ben és 2005-ben is 60 százalék alatti. Magyarországon a 56,2 százalékos ráta 56,9 százalékra javult, Málta rátája 54,4 százalékról 53,9 százalékra gyengült. Lengyelországban az 51,5 százalékos mutató 52,8 százalékra javult, Szlovákia rátája 56,8 százalékról 57,7 százalékra. A többi új tagállamban már 2002-ben 60 százalék feletti volt a foglalkoztatás. Cipruson például 68,6 százalék, Csehországban 65,4 százalék.

Ilyen foglalkoztatási teljesítményt több régi tagállam is szívesen elfogadott volna ebben az időben. Görögország rátája például 57,5 százalék volt, Olaszországé 55,5 százalék, Spanyolországé 58,5 százalék. Görögországban és Spanyolországban 2005-ben már több mint 60, illetve több mint 63 százalékos volt a ráta, Olaszországban viszont 60 százalék alatt, 57,6 százalék maradt - olvasható a tanulmánykötetben.

MTI - fidesz.hu