fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az év végére akár kétszámjegyű infláció?
2007. február 14., 10:46
A fogyasztói árak az idén januárban 7,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Decemberben az infláció 6,5 százalék volt. A fogyasztói árak tavaly januárban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 2,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. MTI információk.

Az elemzők tavaly januárhoz viszonyítva 7,5 százalékos, míg decemberhez képest 1 százalékos drágulást vártak.

A KSH közlése szerint az idén januárban egy hónap alatt az élelmiszerek árai 1,4 százalékkal emelkedtek. Nőtt 7,4 százalékkal az idényáras élelmiszerek, 4,1-4,1 százalékkal az iskolai, valamint óvodai, bölcsődei étkezés, 2,7 százalékkal a szalámi, szárazkolbász, sonka, 2,3 százalékkal a liszt, valamint 1,7 százalékkal a sajt ára.

Egy hónap alatt a legnagyobb mértékben, 4,7 százalékkal a háztartási energia árai nőttek, ezen belül a távfűtésért átlagosan 30,6 százalékkal kellett többet fizetni.

A szeszes italok, dohányáruk 1,5 százalékos és a szolgáltatások 1,7 százalékos áremelkedése átlag feletti volt, ez utóbbin belül a helyi tömegközlekedés díjtételei 11,2, a kábeltévé-előfizetésé 4,1 százalékkal emelkedett. Az egyéb cikkek átlag alatti, 0,7 százalékos áremelkedésén belül a gyógyszer, gyógyáruk árai 9 százalékkal nőttek, a járműüzemanyagoké 3,1 százalékkal csökkentek.

Tizenkét hónap alatt az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 13,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 28,4, a cukor 25,5, a liszt 22,6, a péksütemények 20,5, a száraztészta 17,9, a tojás 17,3, a kenyér 16,2, valamint a párizsi, kolbász 14,3 százalékkal drágult.

A háztartási energia átlagot meghaladó 22,7 százalékos áremelkedésén belül a távfűtés ára 40,8, a vezetékes gázé 30,1 százalékkal nőtt.

A szeszes italok, dohányáruk ára 12 hónap alatt 8,1 százalékkal, az átlagosnál nagyobb mértékben nőtt. A helyi tömegközlekedés 12,8 százalékkal drágult.


MTI - fidesz.hu