A "semmittevő" politikusok olyanok, mint "az ephesszoszi alvók, kik egy barlangban feküdvén, hét évig fel sem ébredtek". Kemény ezt a "modort" nem tartja követendőnek a politikában: "Mert a gyakorlati politikának azon sajátossága van, hogy aki egy darab ideig az eseményeket ignorálja, nemcsak nem halad, nemcsak régi helyén marad - mi még nem volna olyan nagy dolog -, de ítélőtehetségét, melyel a közdolgokra nézve bírt, tökéletesen elveszti, és álmodozóvá válik - kit szánnak vagy kinevetnek -, ha különben óvatos és fontolgató természetű is volt... aki egy oly korban, melyet mostohának tart, nem akarja ismerni a tényeket, s nem kíséri az események logikáját, az annyiszor iktatja képzelgéseit a létező adatok, sóvárgásait a lehetségek helyébe, hogy ha különben gyakorlati ésszel is bírt, hasznavehetetlen ideológgá válik, lelki tehetségei elsatnyulnak. S midőn később józan akarna is lenni, mámor- és krapulánál egyebet nem fog a fejében találni. ...Az megszün jótékony hatású politikus lenni, mert silány költő lett."

Mily botrányos, hogy...

Mintha Kemény Zsigmond is szemtanúja lett volna a miniszterelnök évértékelő beszédének. Látta volna az ephesszoszi alvót, aki mély álmából felébredve, hirtelen botrányosnak találja mindazt, amit maga körül lát. Mily botrányos, hogy le vagyunk maradva, mily botrányos, hogy nagy a funkcionális analfabéták aránya, mily botrányos, hogy az iskolarendszer fokozza az egyenlőtlenséget, mily botrányos, hogy már Észtország is lehagyott minket, mily botrányos, hogy ha nem vigyázunk, Szlovákia is le fog. De vajon az nem botrányos, hogy a miniszterelnöknek mindez csak most válik botrányossá? Az éberen figyelők tudják, hogy álmából felriadt alvónk már egy ideje ennek a botrányos országnak a miniszterelnöke. Honnan hát a megvilágosodás? Lehet, hogy a miniszterelnök korábban nem akarta ismerni a tényeket, lehet, hogy sóvárgásait állította a lehetségek helyébe, lehet, hogy csak mímelte a kormányzást? Mindenesetre hétfő kora délután nem a józanság, hanem a mámor és krapula beszélt belőle.

Aktuális álmodozásában most éppen a jelen és a reformkor között teremtett analógiát. A reformkor programja (reform és kompromisszum) szakítást jelentett az elmaradottsággal (mindazzal, ami botrányos), a régi feudális struktúrák megdöntését hozta magával, megtörte a maradi gondolkodásmód (a "magyar glóbusz") uralmát, és a "modern hazafiság" (modernizálódni, europaizálódni kell) eszméjének jegyében soha nem látott fejlődési pályára állította e jobb sorsra érdemes országot. Ez tehát a reformkor "értelme" a miniszterelnöknek: megismétlésre váró feladat. De vajon jól megválasztott analógiáról van-e szó?

Az analógia megválasztása

Mintha az analógia csak a miniszterelnök fejében vált volna megvilágító erejűvé. Helyzetértékelésével szemben, miszerint az ország "elfogadta és tudomásul vette" a reformokat, a reformkormány tevékenysége (gondoljunk csak a Szembenézés önkritikus soraira: "a reformfolyamatok hemzsegnek az átgondolatlan részletektől, minden fronton rögtönzés és kapkodás...") következtében újabb és újabb frontok nyílnak, az elégedetlenség csak tovább fokozódik. S hétfőn, mintha a sors- és küldetésközösség szándékával megcélzott koalíciós képviselők se lelkesedtek volna olyan nagyon (nyoma sem volt eufóriának, se magával ragadó tapsnak).

Mi történhetett, mi a magyarázata mindennek? Mi lett a Baloldal Modernizátorával? Olvasva Szembenézés című frusztraktátusát, estéről estére végigkövetve felvilágosítóshowját, türelemmel átvészelve évértékelőjét, Kemény Zsigmond biztosan azt mondaná: a miniszterelnökből silány költő lett.

Tragikus árnyjáték

Kétségtelen, az évértékelőt egy meg nem értett, a sorozatos támadások közepette megfáradt, frusztrációjával küszködő, de a politikai cselekvőképességhez vezető utat nem találó álmodozó tartotta, akit immár nem tisztelnek, inkább csak szánnak vagy kinevetnek. Frusztrációból és álmodozásból ugyanis semmi sem jön ki. A miniszterelnöki évértékelő "üres" volt (beszédes elszólás: Dávid Ibolya az ürességet hiányolta a miniszterelnök beszédéből), miként a kormány tevékenysége is "üres". A balatonőszödi beszéd nem jelent tehát fordulatot, nincs semmiféle törés. Nem abban az értelemben, ahogy az ellenzék gondolja (a miniszterelnök tovább hazudik), hanem azért, mert kormányzás helyett továbbra is csak mímelés és tragikus árnyjáték folyik.

De lesz még egy kongresszus. A Magyar Szocialista Párt tagjainak kell mérlegelniük, hogy engedik-e a baloldal hajóját a neoliberalizmus kikötőjében lehorgonyozni, hogy átadják-e magukat a kormányzásidegen álmodozásoknak. Éber józanság vagy mámor és krapula, silány költészet vagy felelős politika? Éberek, óvakodjatok Ephesszosztól.

G. Fodor Gábor, Magyar Hírlap


fidesz.hu