A romániai közbeszédbe különösebb újdonságot nem hozó, az autonómiaformák és -kérdések igen homályos ismeretéről és démonizálásáról árulkodó nyilatkozatok akár feszengős hangulatúvá is silányíthatták volna az elnök bukaresti fellépését, de Sólyom László nem engedte, hogy elrontsák a hangulatát. Mi több, arra is lehetőséget keresett és talált, hogy gyorstalpaló tanfolyamot tartson vendéglátóinak az autonómiaformákról és a romániai magyar kisebbség helyzetére való alkalmazhatóságukról.

Lámpás

Beszédesnek, egyben tragikomikusnak is nevezhetnénk a sólyomi röptájékoztatót a Romániában változatlanul kényesnek minősíthető témáról. A "kiképzés" ugyanis ténylegesen a különböző autonómiaformák mibenlétéről, illetve a romániai magyar kisebbség helyzetére való alkalmazhatóságukról szólt. Nem a megvalósítás menetrendjéről, a magyarság ebből fakadó jó közérzetének potenciális hasznosíthatóságáról, hanem arról, hogy mi is az a területi vagy kulturális autonómia. Tanítani és tanulni persze sose késő, Gárdonyi óta ki is merné kétségbe vonni a lámpások pótolhatatlanságát. De valóban a magyar köztársasági elnöknek kell-e magasra tartania azt a bizonyos lámpást?

A romániai magyar közvélemény kritikusabb részének máris a rosszul végzett vagy egyáltalán el sem végzett munka balsejtelme tolakszik az előtérbe. Azé a mulasztásé, amelynek elkövetői viszont a magyar érdekképviselet csúcsán keresendők. Valahol abban a megalkuvó, az egyéni érdekeket mindenek elé helyező langypolitizálásban, amely az évek során semmiféle konfrontációt nem vállalt, s amelynek nagy ritkán kilátásba helyezett válaszlépéseit immár az sem veszi komolyan, aki meglobogtatja, a megfenyegetett félről nem is szólva.

A bukaresti politikai dzsungelben való tájékozódás nehézségeiről legendák, talán elismerő morajlást is fakasztó történetek keringenek. Aki nem próbálta, talán ne is vonja kétségbe. Az ágaskodó kérdőjelek azonban nem hagyhatók figyelmen kívül, amikor egy köztársasági elnök látja szükségét némi gyorstanfolyam megtartásának abban a témában, amelyre az elmúlt több mint tizenöt évben napi rendszerességgel kellett volna kinyílnia a politikai tankönyvnek. Az autonómia kérdésében való világossággyújtás azonban mindeddig kimerült néhány szórványos parlamenti felszólalásban, utána pedig a sebek nyalogatásában. Hogy nagyon nehéz? Bizonyára. Csakhogy a magyarság igazi közösségé érésének egyetlen lehetőségéről van szó, olyan ügyről, amelynek méltó képviseletére hatalmazta fel jelöltjeit a romániai magyar választópolgár.

Gyorstanfolyam

Nem Sólyom Lászlóra nézve kínos tehát, hogy nagyjából úgy kellett kezdenie: uraim, ez az "a" betű, "a", mint autonómia. Annak az egyre megalázóbb helyzetnek, amelynek ecsetelése szinte egyetlen "civil" beszélgetőpartner felszólalásából sem hiányozhatott, nos, annak a felelősei azonban egyértelműen az anyaországban keresendők. A különböző szervezetek és egyesületek képviselői ugyanis kivétel nélkül megemlítették a határon túli magyarság tevékenységét célzó finanszírozási rendszer átalakításából fakadó költségvetési kilátástalanságot, amire a köztársasági elnök ugyancsak kivétel nélkül pártoló ígéretet tett.

Annak fényében, hogy a romániai látogatás alatt a magyar elnök a romániai magyarokat egyetlen alkalommal sem kisebbségnek, hanem kulturális értelemben a magyar nemzet részének nevezte, az ígéretek a korábbiaknál hitelesebben hangzottak. Mint ahogy az a kísérlet is, amelyben Sólyom László igyekezett megértetni tárgyalófeleivel, miért fontos, ha valaki úgy tanulhat, hogy maga szabja meg a tanmenetet, illetve az intézményeknek is fontos, hogy maguk választhassák meg oktatóikat. A magyar államfő egyértelművé kívánta tenni: ahhoz, hogy a magyarság fennmaradjon, integrálódjon, de ne asszimilálódjon, teljes társadalmat kell alkotnia, az óvodától az egyetemig terjedő önálló oktatással, önálló értelmiséggel, önálló gazdasági erővel és vállalkozókkal. Hasonló következetességgel kezelte a magyar nyelv közigazgatásban való használatának kérdését, nem engedve a protokoll íratlan szabályainak, amelyek többnyire eltántorítják a feleket a kényes kérdések nyilvánosság előtti felvetésétől.

Telitalálat

Sólyom László romániai látogatása telitalálatnak tekinthető. Az aktuáltörténések által is alakított nagyon fontos pillanatban járt Bukarestben, Marosvásárhelyen és Kolozsváron, s empatikus viszonyulása összehasonlíthatatlanul mélyebb nyomokat hagyott az erdélyi közéletben, mint a protokolláris jelleget meghaladni egyelőre képtelen román-magyar közös kormányülések.

A helyi prioritásokra való koncentrálás révén gazdagodó, az uniós értékközösség által kölcsönzött alap a két ország jövőorientált együttműködésének alapja lehet. Olyan együttműködés, amely az önjáró módon fejlődő gazdasági kapcsolatokat, vagy adott ügyekben való összehangolt politikai fellépésen túl sokkal tágabb dimenziókat villant fel. A jóindulatú és felszabadult kölcsönösségnek olyan együttműködésben kell megnyilvánulnia, amely a két nép és két ország viszonyát jellemző fogalomként vonulhat be a politikai és retorikai eszköztárba.

Nem utolsósorban a romániai magyarság komfortérzésének növelése érdekében.

Csinta Samu, Magyar Hírlap


fidesz.hu