fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Keleti György 1988-as kiskátéja a kapitalista hadseregekről
2007. február 16., 13:35
A volt honvédelmi miniszter, jelenleg is aktív szocialista országgyűlési képviselő 1988-ban a középiskolák I-IV. osztályos tanulói számára írt Honvédelmi Ismeretekben kifejtette, mit kell tudni a "kapitalista hadseregekről".

A kapitalista hadseregek jellemzői

A kapitalizmus megjelenésével együtt létrejött hadserege is. Célja és feladata ma is változatlan, céljai és módszerei az idők folyamán finomultak. Napjainkban tanúi lehetünk annak, hogy a kapitalista országok, a kapitalista világrendszer politikai, társadalmi és gazdasági válsága egyre inkább elmélyül. A válság joggal váltja ki egyes országokban a dolgozó tömegek elégedetlenségét és cselekvő ellenállását.

A sztrájkok, tüntetések, különböző megmozdulások, az erősödő munkásmozgalom leverése az uralkodó körök hatalmi pozíciójának megtartását jelentik, továbbélést biztosítva a kizsákmányoló, népellenes társadalmi rendszerek számára. Ennek érdekében számtalan esetben alkalmazzák hadseregeiket is. Esetenként a hadsereg puszta jelenléte, erőfitogtató felvonulása is elegendő a dolgozók jogos ellenállásának megtörésére, de egyre többször az erőszakos, sőt fegyveres beavatkozástól sem riadnak vissza.

A kapitalista kizsákmányoló, elnyomó törekvések nem ismernek országhatárokat. A történelem korábbi időszakához hasonlóan a kapitalista országok uralkodó osztályai ma sem elégszenek meg saját népük elnyomásával. Hatalmukat és kizsákmányolásukat más népekre is szeretnek kiterjeszteni, amelynek során nem egy alkalommal felhasználták és felhasználjak hadseregeiket, katonai erejüket.

A történelem két világháborúja tragikus példáját adja ezen törekvéseiknek, amely milliók számára okozott mérhetetlen szenvedést. Ezen szándékaiknak azonban nemcsak gazdasági, hanem elsősorban politikai gyökerei vannak. A kapitalista hadsereg a gyarmatosítás, az újragyarmatosítás, a szocialista országok elleni agresszív, fenyegető magatartás, a szocialista világrendszer mennyiségi és minőségi fejlődése elleni harc konkrét vagy félelmet keltő eszköze.

Célja valamennyi haladó társadalmi rendszer, kibontakozó és erősödő mozgalom megsemmisítése, ha kell katonai eszközökkel is. A fejlett tőkésállamok terveik megvalósítására agresszív katonai tömböket hoztak létre, melyek közül elsősorban a NATO a világbéke legfőbb veszélyének tekinthető. Nincs a világnak egyetlen olyan térsége sem, ahol ne fenyegetné agresszió a szocializmusért, a társadalmi haladasért küzdő népeket és mozgalmakat.

A kapitalista országok napjainkban nagy létszámú és korszerűen felszerelt hadseregeket tartanak fenn. A katonai szolgálatot teljesítő egyszerű emberek politikai, ideológiai megdolgozására, a kapitalista hadseregek agresszív céljainak elfogadtatására, a hadseregen belül felmerülő haladó gondolatok kiírtására a parancsnokok minden eszközt felhasználnak.

Feltétlen engedelmességre, a kizsákmányoló rendszer iránti fenntartás nélküli elkötelezettségre igyekeznek nevelni. A katonai szolgálat teljesítésekor nem gondolkodó emberekre, hanem a parancsokat vakon végrehajtó, ha kell, ölni, gyilkolni kész katonákra van szükségük, akik megvalósíthatják az uralkodó osztály országon belüli és határokon túli politikai és hatalmi törekvéseit.

Forrás:

Honvédelmi Ismeretek
A kapitalista hadseregek jellemzői
Tankönyv a középiskolák I-IV. osztályos tanulói számára
Tankönyvkiadó, 1988

Szerző:

Keleti György
volt honvédelmi miniszter
országgyűlési képviselő

gondola.hu - fidesz.hu