fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hargita megyét egyre több turista keresi fel
2007. február 17., 10:17
Az elmúlt tíz esztendőben a székelyföldi Hargita megye turisztikai célponttá vált, ez idő alatt mintegy hatszáz vendéglátó egységet minősítettek, azaz ismertek el hatóságilag, mondta az MTI-nek Mátéffy Győző, a román idegenforgalmi tárca térségbeli képviselője.

Az idegenforgalmi szakember emlékeztetett: a székelyföldi turizmus fejlődésének az adott lendületet, hogy a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra érkező zarándokok százezreit kell elszállásolni. Az idegenforgalmi idény az utóbbi időben hosszabb időszakra terjedt ki, a zarándokok baráti és ismeretségi köre is gyarapítja a vendégek számát. Már nemcsak a magyarországiakat érdekli a Székelyföld, a Románia déli részéről érkező turisták is kezdik felfedezni ezt a vidéket, igaz, ők inkább a téli idényben érkeznek, fűztehozzá Mátéffy.

A tárca képviselője szerint az idegenforgalmi infrastruktúra fejlődését segített az uniós források elérésének lehetősége. Mint mondta, ezeknek köszönhetően csak magas szolgáltatási szintet nyújtó vendéglátó egységek épültek az elmúlt évben. Megemlítette, hogy tavaly az alig 300 ezres lakosságú Hargita megyében 107, a szomszédos Maros megyében pedig 45 vendéglátó egységet minősítettek.

A kínálat egyre szélesebb, változatosabb. Lovardák jelentek meg, télen síelni, lovasszánozni lehet, nyáron az egyre nagyobb számú strandokat lehet igénybe venni. Sok székelyföldi településen felújítják a helyi érdekeltségű népi gyógyfürdőket, mondta a szakember. Mátéffy szerint itt az ideje, hogy az idegenforgalmi vállalkozók egységes, az egész térségre kiterjedő idegenforgalmi stratégiát dolgozzanak ki a helyi hatóságokkal és az érdekelt civil szervezetekkel.

MTI - fidesz.hu