fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
OTP: stagnáló belső fogyasztás, lassuló gazdaság
2007. február 18., 11:31
A főbb gazdasági folyamatokat illetően nem változtak az OTP Bank elemzőinek várakozásai: továbbra is stagnáló belső felhasználásra és élénk külföldi konjunktúra mellett a magyar gazdaság növekedési ütemének visszaesésére számítanak az idén.

Az OTP Bank elemzői által készített Makro Monitor című kiadvány februári száma szerint a gazdaság makroegyensúlyi mutatói átmenetileg emelkedő infláció mellett javulnak, ezért a kamatok csak várhatóan az év második felében csökkennek. A bank elemzői úgy vélik, hogy a korábbinál szigorúbb, növekedést fékező költségvetési politika mellett az eddiginél lazább monetáris politika körvonalazódik. A tavalyi 4,1 százalék után a GDP várhatóan 2,4 százalékkal bővül az idén. Az idei növekedésre vonatkozó prognózis lényegében megegyezik a tavaly novemberben adott prognózissal, és 2008-ban kismértékben élénkülő konjunktúrával számolnak az OTP elemzői.

A kiadvány szerint a lakosság nettó reáljövedelme több mint 4 százalékkal esik vissza 2007-ben, és ez várhatóan 2 százalékkal mérsékli a fogyasztást. A prognózis szerint a beruházások visszaesése ennél lényegesen jelentősebb lesz, tekintettel a lakásberuházások visszaesésére és az állami beruházások tavalyit várhatóan alulmúló mértékére. Az exportpiacokon tapasztalt dinamikus növekedésnek köszönhetően a kivitel viszont várhatóan 13-14 százalékkal bővül ebben az évben. Mint korábbi elemzéseikben is jelezték, a költségvetési megszorítások nem kis mértékben támaszkodnak az ártámogatások csökkentésére, amelynek közvetlen inflációnövelő hatását fokozzák a vállalati költségeket növelő adó- és járulékemelések. Az infláció várhatóan 8-9 százalék közötti szintre emelkedik az elkövetkező hónapokban, éves átlagban pedig 7 százalék körül alakul.

A makroegyensúlyi mutatók jelentős javulása - a költségvetési hiány a GDP 6,6 százalékára, a folyó fizetési mérleg 6 százalékra enyhül - és az infláció második félévben várható csökkenése miatt a még mindig magas kamatfelár csökken az év második felében, ezért várakozásuk szerint az idén a jegybank mintegy 100 bázisponttal csökkenti kamatait.

MTI - fidesz.hu