fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kórházukért tüntettek Miskolcon
2007. február 19., 07:32
A miskolci Szent Ferenc Kórház fennmaradásáért demonstráltak mintegy kétezren vasárnap délután, az intézményt fenntartó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat elnöke azt mondta: a kórház nem eladó.

A megyének, Miskolcnak szüksége van erre a kórházra, így és ebben a formában, a megyei önkormányzat mint fenntartó szeretné a jövőben is működtetni ugyanezekkel az orvosokkal, ugyanilyen ellátási színvonalon - mondta Ódor Ferenc (Fidesz), a jelenlévők tapsa közepette. A demonstrálók közül sokan transzparenseket tartottak maguk előtt, és hangos bekiabálásokkal fejezték ki nemtetszésüket a kormány egészségügyi reformjával kapcsolatban.

A borsodi közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: "egymagunkban kevesek vagyunk", együtt tehetünk a kórház megtartásáért, mert ha csak a rehabilitációs ágyak maradnak itt meg, akkor jóval kevesebb orvosra, ápolóra van szükség."

A kórház nem eladó - szögezte le.

Kása Miklós, az intézmény igazgatója érzelmektől fűtött beszédében idézte azt a petíciót, amelyet eljuttattak egyebek között a miniszterelnöknek, az egészségügyi tárca vezetőjének, az Országgyűlés egészségügyi bizottsága vezetőjének. A nevek említésekor - Gyurcsány Ferenc, Molnár Lajos, Kökény Mihály - a tömeg hangos nemtetszését fejezte ki.

Kása Miklós elmondta: a kórház fennállása óta gazdaságilag stabil, soha nem volt szükség a működés biztosításához önkormányzati támogatásra. Hangoztatta: a tüdőgyógyászati és a reumatológiai ellátás működőképessége válik kétségessé az eddig jól bevált "szakmai centrumok" szétverésével".

Pazarló és gazdaságtalan egy jól felszerelt, karbantartott infrastruktúrát politikai indíttatással veszni hagyni, és másutt nagy költséggel újrateremteni, és 500 jól képzett egészségügyi dolgozó egzisztenciáját veszélyeztetni - hangsúlyozta, petíciójukat felolvasva.

A Szent Ferenc Kórházban a tüdőgyógyászati ellátás 50 éves múltra tekint vissza. Jelenleg csaknem félmillió lakos pulmonológiai gyógykezelést végzi itt 19 szakorvos és 4 szakorvosjelölt, az intézmény pulmonológiai, onkológiai centrumként működik, az 50 kiemelt onkológiai centrum egyikeként.

Az egészségügyi reform jelenlegi változata szerint a Szent Ferenc Kórház aktív ágyainak számát ötven százalékkal csökkentik, szakemberek úgy vélik, emiatt az intézmény egy év múlva működésképtelen lesz.

Szűcs Erika (MSZP), Miskolc alpolgármestere - akit a vasárnapi demonstráción úgyszintén többen, hangos szóval és transzparenseiken is hibáztattak, mert szerintük városi vezető létére beavatkozott egy megyei fenntartású intézmény sorsába - az MTI-nek azt hangoztatta: Miskolcnak több aktív ágya marad, mint amit a miniszter koncepciója tartalmazott, több ember munkahelye marad meg. Szerinte ezek pedig tények.

MTI - fidesz.hu