fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kevés a sztráda, pang az építőipar
2007. február 21., 08:31
Tíz éve nem volt olyan pocsék helyzetben az építőipar, mint tavaly. Kevesebb volt az új lakások száma, és a sztrádaépítések is lassultak. Várhatóan az idén sem lesz jobb.

Az építőipari termelés a 2005. évi dinamikus, 16,1 százalékos növekedés után 2006-ban 1,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

Tavaly a két félévben ellentétesen alakult az építőipari termelés: míg az első két negyedévben - szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva - elmaradt az előző negyedévtől, addig az év második felében a kiigazított adatok kismértékű növekedést mutattak.

Az épületek építésének volumene az év egészében 3,9 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké ezzel szemben hét és félnem szerencsés százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban. Az épületek építésében a lakásépítések visszaesését ellensúlyozta az ipari, kereskedelmi és irodaépületek építésének bővülése. Az egyéb építmények építésének csökkenéséhez a korábbi években gyorsan bővülő és az építőipari termelés negyedét kitevő útépítések ütemének mérséklődése is hozzájárult.

Mi várható az idén? A Portfolio.hu gazdasági portál szakemberei szerint a lakáspiaci boomnak már vége, és ha nagy zsugorodásra nem kell is számítani, további élénkülés már nem várható. A költségvetés helyzetét és a gyorsforgalmiút-építési programot ismerve az állami beruházások (főként a sztrádaépítések) szintén nem jelentenek húzóerőt az idén.

A legalább öt embert foglalkoztató vállalkozások termelésének mintegy felét előállító közép-magyarországi székhelyű szervezetek termelése 2006-ban 1,8 százalékkal csökkent. A többi régióban emelkedett a termelés; a legnagyobb mértékben, 17,5 százalékkal a közép-dunántúli székhelyű szervezeteké növekedett az előző évhez viszonyítva.

Az építőipari vállalkozások 1,9 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek 2006-ban. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 4,1 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésére kötötteké 0,4 százalékkal nőtt. Az év végi szerződésállomány mértéke huszonöt százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipar költségalapon számított árai 2006-ban átlagosan 7,1 százalékkal, az egy évvel korábbinál nagyobb mértékben emelkedtek. Az anyagárak emelkedésén belül a növekedésben közrejátszott az üzemanyagok és az építőiparban felhasznált egyéb kőolajtermékek árának több hónapig tartó gyors emelkedése.

magyarhirlap.hu - fidesz.hu