"Megjegyzem, a kilencvenes évek elején, a legszebb korszakainkban ilyenek voltunk. Különböző fajta liberális platformok léteztek a párton belül. Gazdaságpolitikánkban inkább konzervatívok, társadalompolitikánkban viszont inkább szociálliberális gondolkodásúak voltunk. Ezt jelzi az Alapító Nyilatkozatban az a nagyon fontos passzus, amely arról szól, hogy mi a szabadság és a szolidaritás pártja vagyunk."

Ez igen. Csaknem aggodalommal gondolok arra, kedves Gábor, hova juthat ez a már ma is betegesen sovány párt, ha még Te is kézbe veszed és tovább faragod, hogy az ideáljaidhoz közelítsd.

Mellesleg kissé furcsa nekem ez a kilencvenes évek elejére visszavetített többes szám első személy, hiszen, ha jól emlékszem, Te akkor még egy másik pártban politizáltál, ugyebár. Történetesen a Fideszben.

Vagy azt mondod, inkább az azonosulás érett formájának kéne látnunk és méltányolnunk ezt a visszamenőleges közösségvállalást? Nos, rendben, csakhogy az SZDSZ múltjának nosztalgikusan felidézett képe ráadásul, sajnos, gyengéden meghamisítja a valóságot. Hogy milyen jól megfértek az akkori pártban a különböző értékeket képviselők, arról érdemes lenne megkérdezni Tölgyessyt és híveit.

Tudnának mesélni.

Pártelnökké választása után - emlékezzünk csak - a korábbi vezérkar legjelesebb képviselői demonstratívan nem vállalták az ügyvivői testületi tagságot sem, és kezdettől az új elnök programjának zátonyra futtatásán fáradoztak. Bár Tölgyessy csakugyan nem volt egy szervező zseni, ám hogy oly rövid idő alatt ellehetetlenült a párt élén, s híveivel együtt belebukott az SZDSZ megújításába, érthetetlen volna a tolerancia korábbi iskolamestereinek a törekvéseikkel szemben tanúsított méretes intoleranciája nélkül.

A félreértések elkerülése végett szerintem az említett platformok megnevezését is pontosítani kéne. Gazdaságpolitikánkban inkább konzervatívok voltunk, társadalompolitikánkban viszont inkább szociálliberálisok - mondod.

Nem, ez így félrevezető és kevés. Árnyaltabb, pontosabb lenne a leírás, ha azt mondanád, gazdaságpolitikánkban inkább neoliberálisok voltunk, társadalompolitikánkban inkább szociálliberálisok, kultúrpolitikánkban pedig radikálliberálisok.

S ha a mai helyzet hiteles jellemzésével akarnád kezdeni a programod meghirdetését, azt hiszem, feltétlenül meg kéne említened, hogy mára viszont már az a szociális összetevő is elpárolgott a párt világából, amely a korábbi értékegyüttesbe kétségtelenül belevitt még némi disszonanciát.

Ma csaknem teljes a harmónia; a másik két egy irányba ható törekvéssel szemben szinte alig tapasztalható ellenállás. Az egyén, a személy kivetkőztetése a normaőrző és a társadalmi normákat újrateremtő közösségeiből, vagyis egyeddé csupaszítása és tömegemberré idomítása, és az e törekvéssel szembeni védelmet netán megszervezni képes állam gyengítése oly szép egységben valósul meg a párt gazdaság-, társadalom- és kultúrpolitikájában, hogy annak messze földön nem találni párját. Pedig hát, valljuk be, azért mások is igyekeznek a régióban.

Hogy Fodor Gábor vagy Kóka János kormányozza tovább az SZDSZ sajkáját, ebből a szempontból majdnem mindegy.

Kóka a Magyar Narancsban olvasható önvallomása szerint konzervatív liberálisnak nevezné magát - már ha mindenképpen öndefiníciót kéne adnia magáról. "Már ha mindenképpen..." E vonakodással is nyilván jelezni óhajtja pragmatikus hajlamait - szemben az ideológusként jeleskedő ellenfelével. Az SZDSZ liberális, ő meg inkább konzervatív liberális - mondja.

Inkább neoliberális - ha szabadna ismét pontosítanom. Azt hiszem, kevesen képviselik a mai politikusi mezőnyben oly töményen a pragmatizmusnak is becézett gazdaságcentrikus fafejűséget, egyszempontúságot, versenyügyi demagógiát, piaci fundamentalizmust, mint éppen Kóka úr. Aki ráadásul a későn jövők jellegzetes hibáját elkövetve, szemléleti frissességként akarja nekünk eladni azt, amit, ha a legjobb indulattal vagyunk is iránta, akkor sem tekinthetünk másnak, mint legfeljebb a politikusi tapasztalatlanságából következő vakságnak.

Igen, süketségnek és vakságnak a nyomorúságos magyar piacgazdasági és társadalmi valóság tényeire.

"A >>jövőképes<< gazdaságpolitika terén nincs versenytársunk, mert a szocialisták és a konzervatívok is az államtól várják a probléma megoldását."

Érdekes, mi eddig azt hittük, így szokott ez lenni a normális politikusoknál. Ezért szoktak harcba szállni az illetők az államirányítás posztjaiért. Hiszen még a piaci fundamentalizmust elszabadító gazdaság-, társadalom- és kulturális politika is csak az államtól várható.

Töredelmesen bevallom, Kóka úr politikai szerepvállalását sem tudom mással magyarázni, mint azzal, hogy a szövege ellenére pontosan tisztában van a jelzett összefüggéssel.

Az persze igaz, hogy a megoldást ő nem várja - hanem kézbe véve a szükséges alkalmatosságot, a kormányt, inkább megpróbálja kicsikarni azt az államtól. Igen, a megoldást, az érdekeinek, az ideológiájának kedvezőt.

"Mi ezzel szemben azt mondjuk, hogy a szabad, öngondoskodásra képes, döntéseiért felelősséget vállaló polgár teljesítheti ki az Adam Smith-i eszményt és vezethet a nemzet jólétéhez...Mitől gazdagodik egy nemzet? Tudjuk, mi vezet ehhez, az öngondoskodás, a döntéseinkért, önmagunkért, családunkért való felelősségvállalás. Az SZDSZ dolga táplálni, erősíteni a siker, az önállóság új kultúráját."

Csak ezt ne, pártelnök-jelölt úr, csak ezt ne! Kíméletért esedezünk.

Tessék szíves fellapozni inkább Adam Smith megfelelő passzusait, amelyekben a bölcs szerző arról értekezik, hogy milyen társadalmi előfeltételei, morális és intézményi előfeltételei vannak az ideális szabad piacgazdaságnak, annak, hogy a kereslet és a kínálat vezérelte piaci működéstől a közjó érvényesülését remélhessük.

Aztán tessen szíves körülnézni a mai magyar rónákon, és orcáját a tenyerébe temetve zokogásban kitörni az észleltek okán.

Elek István, gondola.hu


fidesz.hu