fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hajszál híján
2007. február 22., 11:15
Majdnem elhalasztották egy évvel a fővárosban a szakiskolák átszervezését, mivel a fővárosi közgyűlésben két szocialista politikus megszavazta Tarlós István fideszes frakcióvezető javaslatát. Hamarosan bejelentették, véletlenül nyomtak rossz gombot.

- Nem sokáig dörzsölhette a tenyerét.

Az egyik baloldali lap ezt írta, pedig nem a tenyeremet dörzsöltem, inkább erkölcsileg megnehezítettem azoknak a dolgát, akik pofátlanul, szakszerűtlenül és igen lelketlen módon rombolnak ebben a városban.

- Mit akart elérni?

Csupán azt, hogy az iskolabezárások és az összevonások előtt elkészüljenek a megvalósíthatósági tanulmányok és a költség-haszon elemzések. Erre egyébként tavaly június óta közgyűlési határozat kötelezte Demszky Gábort, de ő ügyet sem vetett a testület határozatára.

- Ezek az ön érvei, mások meg azt mondják, hogy kihúzott volna néhány százmillió forintot az adófizetők zsebéből.

Kereken kimondom: ez a fenyegető, agresszív megközelítés engem a sztálinista-rákosista időkre emlékeztet. Aki így lép fel azok ellen, akik megalapozott döntést akarnak, az bűncselekményt követ el a társadalom ellen. Ráadásul az állítás tényszerűen sem igaz: a szakmai ügyosztály szerint az átalakítás költsége hárommilliárd forint, a megtakarítás pedig egy- és kétmilliárd forint között lesz. Ezen az alapon a városban az összes szolgáltatást meg lehetne szüntetni, és akkor még kevesebbet húznánk ki az adófizetők zsebéből.

- Szinte azonnal közölték: újra a közgyűlés elé viszik a döntést, hogy a mellényúlók korrigálhassák szavazatukat.

Első perctől kezdve tudtam, hogy ez így lesz, hiszen konokságból és lelketlenségből példamutatók. Milyen demokratikus és milyen liberális városvezetés az, amely addig viszi vissza a civil társadalom és a közvélemény akaratával szemben az elképzelését a közgyűlés elé, amíg csak érvényt nem szerez neki? Egyébként a mellényúlásról annyit: ha valaki ezt észleli, rögtön jelzi, és korrigál. Itt nem történt ilyesmi.

- Nem hiszi el, hogy a gombok közelsége okozta a képviselők között a zavart?

Nagyon primitív és nagyon erőltetett magyarázkodás ez. Két igen és egy tartózkodás a szocialistáknál, és négy tartózkodó szabad demokrata: véletlenül valamennyien rossz gombot nyomtak?

- Mielőtt beterjesztette javaslatát, sejtette, hogy baloldali szavazatokat is kap?

A józan ész alapján azt mondhatnám, számítottam rá. De mindenki tudja, hogyan bánnak el azokkal, akik nem az ő elképzeléseiket támogatják.

- Bár tanárok és diákok is folyamatosan tüntetnek az iskolabezárások és az összevonások ellen, láttunk azért intézményvezetőket is, akik egyetértenek az átszervezéssel.

Az is a sztálinista időre emlékeztet, hogy szereztek négy intézményvezetőt, akik szemmel láthatóan zavartan elmondták a sajtónak, hogy támogatják a reformokat. De hogy ezek mitől reformok, senki nem tudja megmondani. A legdilettánsabb, legemberellenesebb döntésekről is kijelentik, hogy reform. Sokan január végén tudták meg a sajtóból, hogy az ő iskolájukkal valamit terveznek. Olyan intézményeket akarnak bezárni, amelyek egyedüliként adnak képzést valamilyen szakmában. Ezer közalkalmazott sorsáról is szó van. Ilyen kapkodást, erőszakosságot és lelketlenséget régen lehetett tapasztalni. Nem ab ovo elleneztük az átszervezéseket, nem is úgy kértük a halasztást, hogy majd egy év múlva ugyanazt a húsz iskolát zárják be. Épp az a lényeg, hogy nincs előkészítés. Nem lehet tudni, miért ez a húsz iskola jön szóba. Csak hamar-hamar spórolni akarnak, bármi áron.

- Konstruktív ellenzékiséget ígért Fidesz-frakcióvezetőként a Fővárosi Közgyűlésben, meg is szavaztak néhány koalíciós előterjesztést. A mostani történet váltást jelez?

El kell mondjam: a bizottsági helyeket úgy osztották el, az ellenzéket olyan aránytalanul és arcátlan módon háttérbe szorították a városházi döntések előkészítésében, hogy az a legnagyobb mértékben szemben áll a demokratikus alapelvekkel. De ha Demszky Gábornak olyan előterjesztése van, amely a város szempontjából értelmesnek és emberinek tűnik, abban továbbra is meg fogja kapni az ellenzék és a személyes támogatásomat is, annak ellenére, hogy az értékítéletével alapvető problémáim vannak.

- Nem bánta meg, hogy otthagyta Óbuda-Békásmegyer vezetését?

Van bennem nosztalgia, de meggyőződésem, hogy a fővárosban szemléletváltásra van szükség. Bár Demszky Gábor alig egy százalékkal győzött le, mégis azt mondta a választás után: tulajdonképpen nem te vagy az ellenfelem, hanem Orbán Viktor. Ezért állandóan emlékeztetnem kell: nem viselkedhet úgy, mintha a legutóbbi választáson lemosta volna az ellenfelét. Ha nem veszi tudomásul, hogy hajszál híján vereséget szenvedett, ne beszéljen se demokráciáról, se liberalizmusról.

Heti Válasz - fidesz.hu