Prodi gyakorlatilag abba a csapdába sétált bele, amit még elődje, Silvio Berlusconi készített elő - ötéves Washington-barát politikát maga után hagyva. A szoros Bush-Berlusconi-kötelékek ugyanis jó néhány olyan ígéretet is tartalmaztak, amelyeknek a megvalósítása az egyébként sokkal kiegyensúlyozottabb USA-politikát szorgalmazó Prodira hárult. A Professzor tehát - engedve az óriási amerikai nyomásnak - akarva-akaratlanul is ki kellett tartson a végül kormányának bukását jelentő afganisztáni misszió mellett. Egyfelől tudta, hogy a közép-keleti országban a helyzet napról napra kockázatosabb, sőt a legutóbbi NATO védelmi miniszteri csúcson több európai ország is ellenezte a legveszélyesebb déli régiókban való katonai szerepvállalást.

Másfelől kénytelen volt szembenézni a véleménye szerint is "egyoldalú" amerikai politika otthoni népszerűtlenségével.
Tény, hogy a történelmileg kifejezetten jó amerikai-olasz kapcsolatok kihűlése nem felső vezetői szinten következett be az utóbbi években. Az olaszok jóindulatának elveszítése még 1998-ban kezdődött, amikor az egyik északolasz síparadicsomban óránként ezer kilométeres sebességgel tarolt le egy sífelvonó kabint a közeli amerikai támaszpontról gyakorlatra felszálló amerikai vadászgép. A balesetben húsz ember halt meg. A gépet túl gyorsan és túl alacsonyan vezető - állítólag heccből kísérletező - Richard Ashby kapitányt az amerikai katonai bíróság felmentette a gondatlan emberölés vádja alól, ami olyan közfelháborodást keltett Olaszországban, hogy több politikus a helyi USA-bázisok azonnali bezárását követelte. Jellemző, hogy Ashbyt és navigátorát végül csak azért marasztalták el, mert a repülésről készített saját videofelvételüket (!) a bírósági tárgyalás előtt megsemmisítették.

A következő törést az iraki háborúba "békefenntartás" címszóval küldött 3200 fős olasz kontingens jelentette. Az olasz Antik Babilon misszió elnevezése nem csak cinizmusában illeszkedett a Szabadságot Iraknak fedőnevű USA-művelethez: a teljes mértékben felesleges akcióból 38 olasz katona már csak koporsóban érkezett vissza Rómába. Olaj volt a tűzre Giuliana Sgrena újságírónő iraki tragédiája is. Az eredetileg az amerikaiak fallúdzsai vérengzéseiről riportot készítő újságírónőt 2005 márciusában rabolták el, kiszabadításakor az őt szállító olasz nagykövetségi autót amerikai katonák nehézfegyverekkel szitává lőtték.

A "sajnálatos eseményért" Bush ugyan bocsánatot kért, de végül az amerikaiak minden vádat letagadtak: a hivatalos álláspont szerint a járőr jogosan nyitott tüzet az autóra, amit az olaszok "arculcsapásként" értékeltek. Sgrena mellett és az iraki háború ellen félmilliós tömeg tüntetett Rómában - a sorok elején menetelt Prodi és koalíciójának más vezetői is. De nem javított a külpolitika megítélésén "az iraki újjáépítésen" fáradozó olasz katonák éles bevetéséről közzétett titkos felvétel sem. A RAI televízió filmkockáin szétégett bőrű gyermekek menekültek a tiltott vegyi fegyverként számon tartott fehér foszfort használó amerikaiak elől.

A Prodi lemondását eredményező külpolitikai vétót a múlt hét végi vicenzai megmozduláson mondták ki, ahol a helyi USA-bázis bővítésére mondtak nemet olaszok tízezrei. Az Antonio Palladio reneszánsz építész tervezte, a világörökség részeként nyilvántartott városban rendezett hatalmas tüntetésen már a Prodi-kormány pártjainak egyes vezetői és a szavazóbázisuk gerincét adó szakszervezetek is részt vettek. A végjáték az olasz felsőházban fejeződött be, ahol több szenátor is saját kormánya ellen szavazott a külpolitikai sarokpontokat illetően.
Összességében semmi új nem történt: az olasz politika egyetlen állandója az örök (kormány)változás. Prodi ezt már 1998-ban megtapasztalhatta, amikor szinte ugyanez a forgatókönyv játszódott le. A mostani helyzet képlékenységét jól mutatja, hogy az olasz politika legravaszabb túlélője, a mindig a nyertest támogató, 88 éves Giulio Andreotti ezúttal a "tartózkodás" gombot nyomta meg.

Szabó Anna, Magyar Nemzet


fidesz.hu