fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Heves megyei közgyűlés feloszlatására kéri Kövér az MSZP-t
2007. február 24., 13:55
Kövér László arra kérte az MSZP vezetését, hogy ha maradt még bennük demokratikus érzék, akkor utasítsák Heves megyei szervezetüket, hogy oszlassa fel a megyei közgyűlést. A fideszes politikus erről a párt szombati választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatót.

Az ügy előzménye, hogy pénteken szocialista elnököt választott a Heves megyei közgyűlés, miután a Fidesz-frakcióból kilépett egy képviselő és függetlenként megszavazta az MSZP-s Sós Tamást.

Az esetet a "demokrácia leggyalázatosabb megcsúfolásának tekintjük, visszautasítjuk, és arra kérjük a MSZP vezetését, hogy amennyiben még minimális demokratikus érzéke megmaradt, akkor lépjen fel az ilyen és ehhez hasonló törekvésekkel és kísérletekkel szemben, igenis gyakoroljon nyomást saját heves megyei szervezetére, hogy térjen vissza a demokrácia útjára, oszlassák fel a közgyűlést, és adják vissza az emberek kezébe a demokratikus döntés jogát" - mondta a Kövér László, aki ugyanakkor jelezte, cseppet sem bízik abban, hogy ezt az MSZP megteszi.

A választmányi elnök szerint árulás történt, de nem elsősorban a Fideszt, hanem a Heves megyei választókat árulták el, hiszen az önkormányzati választáson többen szavaztak a Fidesz listájára, és egy felmérés kimutatta, hogy a megkérdezettek 95 százaléka feloszlatta volna a 20-20 fős kormánypárti-ellenzéki frakció miatt kialakult patthelyzetben működésképtelen közgyűlést.

Az eset kapcsán egy nyilatkozatot is elfogadott a választmány, amelyben leszögezik azt is, hogy az MSZP ismételten bebizonyította: semmilyen eszköz bevetésétől nem riad vissza a hatalom megszerzése és megtartása érdekében. Kövér László szerint ugyanakkor nem ez volt első ilyen eset, az MSZP több, a Fidesz Heves megyei frakciójához tartozó képviselőt próbált ígéretekkel lekenyerezni vagy fenyegetésnek, nyomásnak kitenni.

A politikus felháborítónak, botrányosnak és elfogadhatatlannak nevezte az esetet, amely a véleménye szerint beleilleszkedik az MSZP politikai kultúrájába, hogy képtelen a választók akaratát elfogadni.

A választmányi elnök hangsúlyozta: az átszavazó képviselő tettét erkölcsileg és politikailag is elfogadhatatlannak tartják, és vannak elképzeléseik, hogy milyen módszerrel vették rá erre.

Kérdésére válaszolva azt mondta: az biztos, hogy Ambrus Zoltán "de facto" már nem tagja a Fidesznek, de hogy "de jure" mikortól veszti el Fidesz-tagságát, az az alapszabály tanulmányozása alapján derül ki.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz Heves megyei szervezetében lesz-e vizsgálat, hogy hogyan fordulhatott ez elő, Kövér László azt mondta: a választmány nem tart indokoltnak vizsgálatot. Kövér László az ügy tanulságának azt nevezte, hogy a jövőben még nagyobb körültekintéssel kell kiválasztani azokat az embereket, akiket a Fidesz a választók bizalmába ajánl. Az egyik oldalról ez a mi sajnálatos szégyenünk, a mi emberünk bizonyult méltatlannak a választók bizalmára - tette hozzá a politikus, aki egyben köszönetet mondott mindenkinek, aki az ország bármely pontján ellenáll a megvásárlási kísérleteknek, kockáztatva ezzel a mindennapi élete nyugalmát és a megélhetése biztonságát.

A választmány - elfogadva a Fidesz elnökségének javaslatát - május 19-20-ra hívta össze a Fidesz tisztújító kongresszusát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A Fidesz Országos Választmányának nyilatkozata