fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Március közepétől jön az új adó
2007. február 25., 10:30
Százharmincezer autó- vagy motortulajdonosnak kell március 15. után egyéni eljárással megállapíttatnia az adóhatósággal járműve teljesítményét a súlyadót váltó gépjárműadó mértékének megállapításához.

Az erre kijelölt Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala ezeknek a járműveknek a teljesítményét azért nem tudta meghatározni, mivel az 1998 előtt forgalomba állított autók és motorok egy részének forgalmi adatai között nem szerepel a teljesítmény.

A hivatal körülbelül 130 ezer járműnek nem ismeri a teljesítményadatait - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának stratégiai igazgatója.

Korábban, a jogszabály előkészítésének idején ez a szám meghaladta az egymilliót, a szervezet azonban, a közlekedési hatósággal közösen feldolgozva az adatokat, javított a helyzeten - mondta el az InfoRádiónak Erdélyi László.

A 130 ezer jármű tulajdonosait az adóhivatal értesíti majd, az autósoknak és motorosoknak pedig meg kell jelenniük a hivatalban, esetleg a hivatal keresi fel őket azért, hogy megadják a gépjárműadó megállapításához szükséges adatokat - tette hozzá Erdélyi László.

A súlyadót január 1-jétől felváltó gépjárműadót a jármű kora és teljesítménye alapján állapítják meg a hatóságok.

inforadio.hu - fidesz.hu